A sokáig fele-fele nemzetiségi megoszlású városban néhány éve a románság javára billent át az etnikai mérleg. A 2000-es és 2004-es választások eredményei, valamint az elmúlt hónapokban végzett közvélemény-kutatások alapján Dorin Florea jelenlegi polgármesternek elméletileg több esélye lenne, mint kihívójának, Borbély Lászlónak. Mindezek ellenére az RMDSZ jelöltje bízik abban, hogy sikerül összefognia a marosvásárhelyi magyarságot és megnyernie a románság egy részét, hogy legyõzze a második mandátuma vége felé közeledõ Floreát. Kettejük harcába aligha szólhat bele a másik három román nemzetiségû jelölt, akiknek népszerûségi indexe igen alacsony.
Bár nyilvánosan soha nem vallotta be, több magánbeszélgetés alkalmával Dorin Florea elmondta, hogy csak azért száll versenybe egy harmadik mandátumért, hogy verjen rá örök ellenfelére, Borbély Lászlóra. Csegzi Sándor alpolgármester lapunknak korábban kijelentette, hogy felettese szavaiból ítélve, amennyiben õ képviselte volna ebben a harcban az RMDSZ-t, Floreát hidegen hagyta volna a részvétel. Különben a PD-L megyei elnöki tisztségét is betöltõ polgármester a 2000-es, illetve 2004-es választások után is kijelentette: õ nyolc évre rendezkedik be a városháza élére. Elsõ sikerét Fodor Imre expolgármester legyõzésével szerezte, amikor az RMDSZ jelöltjének mintegy 180 szavazata hiányzott ahhoz, hogy már az elsõ fordulóban megnyerje a választásokat. A második menetben a helyi románság szinte egy emberként sorakozott fel az akkori prefektus mögé, aki háromezer vokssal gyûjtött többet, mint Fodor. A 2004-es ismétléshez Dorin Floreának egy forduló is elég volt ahhoz, hogy a rendkívül halvány kampányt folytató Kelemen Atillát mintegy 15 ezres szavazatkülönbséggel gyõzze le. Annak ellenére, hogy mint mondják, hónapok óta „a csapból is Borbély folyik”, sokan gyengének ítélik meg az RMDSZ kampányát. A várost valóban a jelenlegi polgármester óriásplakátjai lepték el, ami viszont korántsem annak a jele, hogy valóban õ az erõsebbik.
Borbély László jelölésével mind a Bölöni László indulását szorgalmazó MPP-sek, mind a Csegzi Sándort támogató városi körzetek képviselõi megbékültek. A tanácsosi listát indító polgári oldal eddig egyetlen alkalommal sem buzdította szimpatizánsait a Borbély melletti kiállásra, azonban több sajtónyilatkozatban megerõsítette, hogy tekintettel az összefogás fontosságára, elfogadta Borbély személyét. „Mi nem mondjuk egyetlen MPP-snek sem, hogy szavazzon Borbélyra, inkább a lelkiismeretére bízzuk. De azért sok sikert kívánunk neki!” – fejtette ki tegnap lapunknak Kiss István. Az MPP városi elnöke szerint már az is komoly támogatást jelent, hogy a polgáriak nem indítanak senkit a miniszter ellenében.
A Florea–Borbély-párharc egyelõre csak napi üzengetésekben merül ki. Borbély László szerint nem véletlen, hogy ellenjelöltje, Dorin Florea egyetlen vitamûsorban sem vállalja a nyílt konfrontációt. Az elmúlt hetekben a jelenlegi polgármester több, helyi televízióadó meghívását utasította vissza. A soron következõ Florea–Borbély-összecsapást a Realitatea TV tûzte mûsorra. Értesüléseink szerint kevésbé valószínû, hogy Florea elfogadja a hírcsatorna ökölvívó-szorítót idézõ stúdiójába szóló hétfõ esti meghívást. „A polgármester mindenütt csak mocskolódik és szitkozódik, de amikor az elképzelések és programok konfrontációjáról lenne szó, kihúzza magát. Elgondolkodtató, hogy miért nem vállalja” – véli Borbély. Az RMDSZ jelöltje szerint Dorin Florea egyre inkább sarokba szorítva érzi magát. Ezzel magyarázható a hajrában tapasztalt kapkodás, amikor a jelenlegi városatya szinte naponta felavat egy-egy félkész létesítményt, állítja Borbély. A miniszter azt is tudni véli, hogy az utolsó száz méteren Florea emberei több olyan hamis propagandaanyaggal próbálnak a románság érzelmeire hatni, amelyben a magyar ellenjelölt állítólagos románellenes tetteit fogják felsorakoztatni.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.