Hirdetés

Pánikhangulat Udvarhelyen: halálos kimenetelű utcai verés történt Udvarhelyen

Belehalt sérüléseibe egy idős férfi, akit szombat este ismeretlen tettesek bántalmaztak Székelyudvarhelyen, a városi piac mellett, a Küküllő-parti sétányon. Az áldozatot súlyos koponyasérülésekkel szállították a marosvásárhelyi kórházba, ám az életét nem sikerült megmenteni. Udvarhelyen nem ez az első bántalmazásos eset, ám korábban halálos áldozat nem volt. A városlakók most újra tiltakoznak a szervezett bűnözés, a fizikai és lelki terror ellen.

Dénes Emese

2010. október 28., 08:072010. október 28., 08:07

Belehalt sérüléseibe egy idős férfi, akit szombat este ismeretlen tettesek bántalmaztak Székelyudvarhelyen, a városi piac mellett, a Küküllő-parti sétányon – adta hírül az egyik internetes portálnak az elhunyt unokája, aki elmondása szerint édesanyjával talált rá a brutálisan megsebesített nagyapára. Az áldozatot súlyos koponyasérülésekkel szállították a marosvásárhelyi kórházba, ám az életét nem sikerült megmenteni.

Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-felügyelőség szóvivője azt nyilatkozta, hogy halált okozó testi sértés címen folytatnak nyomozást, viszont nem tudtak semmiféle konkrét információval szolgálni a tettesek kilétére vonatkozóan, a gyilkosság tényének megállapításában pedig a törvényszéki orvos és a főügyész vizsgálataira várnak. Újabb fejleményeket nem sikerült megtudnunk az ügyben, mivel lapzártánkig nem értük el a szóvivőt, és a rendőrség honlapján sem volt bejegyzés ezzel kapcsolatban.

Mint ismeretes, Udvarhelyen nem ez az első bántalmazásos eset, ám korábban halálos áldozat nem volt. Kérdés az is, hogy a mostani egyáltalán köthető-e a korábbi, nyár elején történt esethez, amikor fényes nappal, egy kávéház-tulajdonost egy 10–15 tagú csoport bántalmazott. Az ügynek komoly visszhangja volt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az uh.ro weboldal on-line petícióját 1250-en írták alá. Ebben a városlakók a szervezett bűnözés, a fizikai és lelki terror ellen tiltakoznak.

Az ügy kapcsán megkérdeztük Nagy Pált, az EMNT udvarhelyszéki szervezetének elnökét is, a Mondjunk nemet az erőszaknak című petíció egyik kezdeményezőjét – aki egyébként egy közbiztonsági kérdésekkel foglalkozó városi bizottság létrehozását is javasolta –, ám mint mondta, nagyon lassan halad a szervezés, de állandóan nyomon követik az eseményeket, és a közeljövőben ismét előterjesztik az ügyet az önkormányzatnak.

Az internetes fórumokon számos korábbi ügyet is emlegetnek, ezek közös pontja az erőszak. Később a hasonló esetek megelőzése érdekében a városvezetés felszereltetett a központban néhány térfigyelő kamerát is. „Folyamatosan azon vagyunk, hogy amennyiben igény van rá, a köztéri kamerák számát növeljük, de a közbiztonság egyelőre még a rendőrség hatáskörébe tartozik, így kevés az eszközünk ezen a téren – nyilatkozta a szombaton történt esettel kapcsolatban Bunta Levente polgármester.

Hozzátette, megvizsgálják, hogy a járőrözés hol és hogyan zajlik, illetve hol volna indokoltabb. Amit egyelőre a közbiztonság érdekében tenni tudnak, hogy jobban kivilágítják a tereket, köztük a városi parkot is, és a járőrök számának növelését igénylik.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
Hirdetés