
A Cselekvő Fiatalok program keretében tanácsot adnak a pályaválasztás előtt álló diákoknak
Fotó: Facebook/Activăm Tinerii NEETs
Pályaorientációs tanácsadással, készségfejlesztő képzésekkel és közösségi programokkal segíti a 14–29 év közötti ifjúságot a Cselekvő Fiatalok (Tineri cu Impact) program Szilágy megyében. Bogya Anna projektkoordinátor a kezdeményezés eddigi eredményeiről, a fiataloknak nyújtott lehetőségekről és a hosszú távú célokról beszélt a Krónikának.
2026. augusztus 02., 08:112026. augusztus 02., 08:11
A Cselekvő Fiatalok (Tineri cu Impact) elnevezésű, hároméves program 14 és 29 év közötti fiatalokat szólít meg különböző képzésekkel, workshopokkal és közösségi programokkal. Bogya Anna projektkoordinátor a Krónika megkeresésére elmondta: a kezdeményezés elsődleges célja, hogy
Mint kifejtette, a fiatalabb korosztály számára karrierorientációs tanácsadást és készségfejlesztő foglalkozásokat szerveznek, míg a nagykorú résztvevők olyan képzéseken vehetnek részt, amelyek megkönnyíthetik számukra a munkaerőpiacon való elhelyezkedést. Az Európai Unió által társfinanszírozott programból eddig egy év telt el, ezalatt mintegy ezer fiatalt értek el, a következő két évben pedig további ezer résztvevő bevonását tervezik.
A projekt részeként ifjúsági munkásokat képeztek ki
Fotó: Facebook/Activăm Tinerii NEETs
A projekt egyik kiemelt elemeként eddig 102 fiatalt képeztek ki ifjúsági munkásnak. A résztvevők olyan ismereteket sajátítottak el, amelyek segítségével hatékonyabban tudják megszólítani kortársaikat, és támogatni őket a számukra megfelelő lehetőségek megtalálásában. Nemrég tartották az első közös találkozót azokkal a fiatalokkal, akik már aktívan bekapcsolódtak a projekt megvalósításába – magyarázta a koordinátor. Hozzátette, a kezdeményezésben
Együttműködnek többek között a megyei kórházzal, a tanfelügyelőséggel és pszichológusokkal is.
Bogya Anna arra is kitért, hogy
Szilágy megyében az AJOFM az Edelweiss és az InnoEdu egyesületekkel partnerségben nyerte el a támogatást, amelyek a sepsiszentgyörgyi StartUp HUB keretében működnek. A megvalósításba emellett bevonták a Szilágy Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanácsot, a diáktanácsokat és több helyi ifjúsági szervezetet is.

Romániában ma statisztikailag nincs munkaerőpiaci válság – társadalmilag viszont annál inkább.
A projekt részeként Zilahon egy ifjúsági központot is létrehoztak, amely nyitott közösségi térként szolgál a fiatalok számára. A résztvevők saját programokat is szervezhetnek itt, emellett a program munkatársai is rendszeresen tartanak különböző foglalkozásokat. A központ az AJOFM épületében kapott helyet, ugyanakkor külön bejáratot alakítottak ki, hogy a fiatalok az intézményen való áthaladás nélkül is használhassák. Az átadó ünnepséget ősz elejére tervezik – részletezte a volt államtitkár. Hozzátette, a pályázat lehetővé teszi, hogy a munkatársak ne csupán a zilahi központban dolgozzanak, hanem rendszeresen felkeressék a megye távolabbi településeit is. A foglalkozásokat minden esetben az adott közösség igényeihez igazítják.
A hároméves program során mintegy 400 roma résztvevő bevonását tervezik, közülük jelenleg már több mint százan csatlakoztak, ősszel pedig további jelentkezőkre számítanak.
A résztvevők digitális kompetenciafejlesztő képzéseken vehetnek részt
Fotó: Facebook/Activăm Tinerii NEETs
A projektkoordinátor szerint az eddigi visszajelzések kedvezőek. A líceumokban digitális kompetenciafejlesztő képzéseket tartottak, ahol a diákok többek között a személyes adatok biztonságos kezeléséről és az alapvető digitális készségekről tanultak. A roma fiatalok számára ezzel párhuzamosan gyakorlati foglalkozásokat szerveztek, amelyek során önéletrajzírást, motivációs levél készítését és állásinterjú-szimulációkat gyakoroltak.
– fogalmazott az RMDSZ Nőszervezetének Partiumért felelős alelnöke.
A következő időszakban különböző szakmák – az orvosoktól kezdve egészen az autószerelőkig – képviselőit is meghívják, hogy bemutassák hivatásukat a fiataloknak. A cél, hogy minden célcsoport számára releváns pályaorientációs workshopokat szervezzenek, és ezzel is segítsék a fiatalok munkaerőpiaci elhelyezkedését.
Bogya Anna szerint a program célja, hogy segítsen a fiataloknak megtalálni a számukra leginkább megfelelő munkalehetőséget
Fotó: Bogya Anna Facebook-oldala
Bogya Anna szerint Szilágy megyében folyamatosan vannak betölthető álláshelyek, amelyeket a munkaügyi ügynökség havonta közzétesz. Úgy véli, a program célja nem csupán az álláskeresés támogatása, hanem az is, hogy segítsen a fiataloknak megtalálni a számukra leginkább megfelelő munkalehetőséget.
Oltean Csongor, a StartUp HUB társalapítója hangsúlyozta lapunknak, hogy igyekeznek minden olyan lehetőséget megragadni, amely a fiatalok fejlődését szolgálja. Mint mondta,
ahol nemcsak képzéseket és workshopokat szerveznek, hanem olyan közösségi tereket is biztosítanak, amelyek több ezer fiatalnak teremtenek lehetőséget arra, hogy együtt tanuljanak, tapasztalatot cseréljenek és egymást segítve könnyebben megtalálják helyüket a munka világában.

Egy várhatóan áprilistól induló program keretében az állam 170 millió euróval támogatja 28 ezer pályakezdő fiatal foglalkoztatását – jelentette be szombaton munkaügyi miniszter.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!