
Fotó: Román határőrség
Öt új határátkelő lép működésbe a román–magyar határszakaszon szerdától – jelentette be kedden délután Marcel Vela román belügyminiszter.
2020. május 19., 19:012020. május 19., 19:01
2020. május 19., 22:562020. május 19., 22:56
A tárcavezető budapesti tárgyalásait követően, a nagylaki határátkelőnél úgy nyilatkozott, a magyar kollégájával, Pintér Sándorral folytatott megbeszélésén megállapodtak abban, hogy a Nyugat-Európából hazatartó román állampolgárok számára öt új átkelőt nyitnak meg az ország nyugati határszakaszán.
A belügyminiszter közölte, a következő naptól megnyílik a Kiszombor-Nagycsanád, Battonya-Tornya, Méhkerék-Nagyszalonta, Nyírábrány-Érmihályfalva és a Vállaj-Csanálos határátkelő. Ezek egy része az elmúlt hetek során csak a határmenti ingázók számára volt igénybe vehető. Marcel Vela elmondta: a határok lezárása után a román fél kérésére a magyar hatóságok humanitárius folyosót nyitottak az országon átutazni szándékozó román állampolgárok számára. Jelenleg megnövelt időintervallumban, 21 és 13 óra között haladhatnak át Magyarország területén a román állampolgárok.
A tárcavezető beszámolt arról is, hogy a magyar hatóságok nyitottnak mutatkoztak a nemzetközi közúti személyszállítás újraindítására is. Elmondta: napi 24 órában szeretnék lehetővé tenni az egyik – a magyar fél által kijelölt – határátkelőn a buszok átkelését, ami szerinte jelentősen csökkentené a személygépkocsi-forgalmat és főleg a gyalogosforgalom által előidézett járványügyi kockázatot. A román határrendészet legfrissebb, hétfői tájékoztatása szerint 24 óra leforgása alatt 27 700 személy lépte át 12 400 járművel a magyar–román határt, közülük 16 900-an 6680 járművel Romániába tartottak. A romániai egészségügyi hatóságok mintegy 7000 hazatérő román állampolgárt helyeztek lakhelyi elkülönítésbe a koronavírus-fertőzés lappangási idejére.
A magyar–román határon azt követően nőtt meg az utasforgalom, hogy péntektől feloldották Romániában a rendkívüli állapotot, és immár nem kerülnek hatósági karanténba azok, akik a legfertőzöttebb országokból érkeznek. A péntektől érvényes új szabályozás számukra csak lakhelyi elkülönítést ír elő. Míg a járvány előtt személyenként fél percet sem vett igénybe a határátlépés, a mostani beléptetés – az iratok ellenőrzése, a lázmérés, a kitöltött járványügyi nyilatkozat áttekintése, a belépővel folytatott párbeszéd – személyenként 5-10 percig tart.
Miután a Magyarországot átszelő humanitárius folyosó végén levő nagylaki határátkelőhelyen rendkívüli módon megnőtt a várakozási idő, a román hatóságok a magyar illetékesekkel folytatott egyeztetések nyomán megnyitották a – korábban csak teherforgalom által használt – csanádpalotai autópálya-határátkelőhelyet, valamint az Ártánd-Bors határátkelőhelyet is, vasárnap estétől pedig a határ felé tartók egy részét a Csengersima-Pete illetve a Gyula-Gyulavarsánd határátkelőhelyek felé irányították.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
szóljon hozzá!