2011. szeptember 13., 05:542011. szeptember 13., 05:54
Mint részletezte, a megyehatáron fekvő településeken meghagyták az autókat, hogy esetleges riasztás esetén lehessen ezeket mozgósítani. György Ervin ugyanakkor arról is beszámolt, hogy Bardócz önkormányzata kérte, hogy megtarthassa a rendőrautót, mert a községhez tartozó falvak között nagy a távolság. A döntéssel meg kell várni, amíg Ioan Aron megyei rendőrparancsnok visszatér a pihenőszabadságról, tudtuk meg. Kovászna megyében 38 vidéki rendőrőrsöt számoltak fel, és lecsökkentették a korábbi parancsnokok bérét is. Buzsi Andrea, a Kovászna megyei rendőrség szóvivője elmondta, a falvakon dolgozó 136 rendőr az öt Kovászna megyei városban létrehozott járőrközpontban dolgozik, onnan kirajozva ügyelnek fel a 122 falu közbiztonságára. Mindössze két településen Előpatakon és Kommandón marad meg a falusi rendőrőrs, előbbiben magas a bűnözési mutató, Kommandó pedig nehezen megközelíthető. A sepsiszentgyörgyi és kézdivásárhelyi központhoz 13 -13 község tartozik, Baróthoz öt, Bodzafordulóhoz négy, Kovásznához 3 községet csatoltak. Az átszervezéstől a rendőri munka hatékonyságának növekedését várják, hiszen a járőrök éjjel-nappal biztosítani tudják a felügyeletet. A falusi rendőrségek székházait fenntartják, illetve településenként egy-egy rendőr helyi szolgálatot teljesít. György elmondta, arra számítanak, hogy a mozgásban levő járőrök hamarabb kiérnek a helyszínekre, mint eddig az éjszaka otthon alvó falusi rendőr.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.