
Fotó: Haáz Vince
Visszahelyezte az ortodox egyház a koronkai Tholdalagi Mihály Általános Iskola bejáratához azt a sokak által vitatott márványplakettet, amely a tanintézet állítólagos alapítóinak, Matei Partenie ortodox pópának, Ioan Cristea tanítónak és Emil Dandea politikusnak állít emléket.
2015. szeptember 15., 13:032015. szeptember 15., 13:03
2015. szeptember 15., 14:482015. szeptember 15., 14:48
Az egynyelvű tábla tartalmát a helyi magyar közösség kifogásolja, az írásos bizonyítékok szerint ugyanis a magyar tanintézet már a 17. században létezett. Daniel Cheşa helyi önkormányzati képviselő meghívására részt vettünk a rendezvényen, ahol kiderült, egyesek szerint néhány évtizede, mások szerint a 2000-es évek elején szereltek fel egy, az 1919-es „alapítók\" emlékének szentelt márványtáblát az iskola bejáratához. Ez a 2000-es évek vége felé történt iskolafelújítás során megsérült, és soha nem került vissza a helyére.
Az ünnepségen azonban érdekes módon sem a polgármesteri hivatal, sem az iskola vezetősége nem képviseltette magát. Takács Olga polgármester érdeklődésünkre azt mondta, nem akar háborút, hiszen elöljáróként neki a közösség minden tagjával, vezetőjével jó kapcsolatot kell ápolnia, és nem rossz a viszonya az ortodox egyházzal sem. Azt azonban elmondta: a mostani táblaavatással kapcsolatban semmilyen kérést nem iktattak, jóváhagyást sem fogadtak el az elmúlt időszakban.
Ennél élesebben fogalmazott Nagy Márton, a település volt polgármestere, aki elmondta: már a legelső tábla kihelyezése is jogszerűtlen volt, ugyanis nem volt semmilyen erre rábólintó tanácshatározat, sőt az ügy nem is volt megtárgyalva az önkormányzati képviselő-testület gyűlésén, csak önkényesen kihelyezték akkor is, mint ahogy most is. A volt polgármester szerint az iskola alapítóinak kilétét levéltári adatgyűjtés során kell tisztázni, és a táblát is hivatalosan kell elhelyezni, mert egyelőre törvénytelenül került az iskola bejáratához.
Daniel Cheşa helyi önkormányzati képviselő elmondta: a tábla visszahelyezésének kezdeményezője a helyi ortodox egyház, Gabriel Man lelkész személyében. Ő maga támogatta a kezdeményezést, az avatón pedig jelen volt a Matei Partenie dédunokája is, Marcel Cornel Matei. Cheşa szerint a korábbi tábla a volt polgármester közbenjárása miatt került le, és a tegnapi találkozót is azért mondta le Lucian Goga prefektus, mert Nagy Márton azt ígérte, ha eljön, „húsz fős csapatával elkergetik\". Nagy azonban mindezt cáfolta.
Cheşa kifejtette: az egyház papírokkal tudja igazolni, hogy valóban a fent nevezettek voltak az alapítók, és azt is elmondta, az engedélyekkel is rendben van minden: kérést nyújtottak be a tanfelügyelőségen, és az iskola igazgatója is tájékoztatta az épület tulajdonosát, a polgármesteri hivatalt a táblaavatásról. Szerinte végső soron nem is az a fontos, hogy ki alapította az iskolát, hanem az, hogy ezt milyen célból tette.
Spielmann Mihály történész érdeklődésünkre kifejtette: amint azt Sipos Gábor Marosszéki népoktatás a 15. századtól 1848-ig című, 1979-ben megjelent könyvében leírja, 1647 óta tudunk a magyar tannyelvű iskoláról, melyet a református egyház építtetett, és Tholdalagi Mihály volt az alapítója, annak a Tholdalagi családnak a leszármazottja, amely számos gondnokot adott a marosvásárhelyi református kollégiumnak.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
szóljon hozzá!