
Fotó: Pál Árpád
Online ballagási ünnepséget szervez idén a Maros megyei tanfelügyelőség a megye több mint 3600 végzős diákja számára. Az online ünnepség alatt megszólal a csengő valamennyi iskolában, ahol végzős osztályok vannak.
2020. május 26., 13:152020. május 26., 13:15
Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes kedden úgy nyilatkozott, mivel a koronavírus-járvány miatt a hagyományos ballagások idén elmaradnak,
„Mindegyik iskolának, ahol végzős osztályok vannak, javasoltuk, hogy szólaljon meg a csengő és hangozzon fel a Gaudeamus igitur. (...) Idén 3623 diák vesz búcsút az iskolától, és lép életének egy másik szakaszába” – fogalmazott Illés.
A tanfelügyelőség udvarán tartandó, online közvetített ünnepség keretében beszédet mond a megyeszékhely három legnevesebb tanintézetének egy-egy végzős tanulója.
Az esemény a megyei hivatalosságok jelenlétében zajlik majd.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
szóljon hozzá!