Olvasói levelek

Nem tudom, hogy akik írásaikban véleményüket közzétették mennyire ismerik a Szentírást, illetve mennyire ismerik a II. Vatikáni Zsinat határozatai alapján 1983-ban megjelent Egyházi Törvénykönyv (CIC ) ide vonatkozó paragrafusait. Szégyenkezve említem az elektronikus sajtóban megjelenteket, mert aki magát római katolikus hívõnek vallja, az nem írhatta volna le azokat, amiket ott olvasni lehetett. Ezt tették azok, akik ki akartak állni papjuk mellett, és gyalázták az apostolutódot, a fõegyházmegye fõpásztorát.
Akik ezt tették, azok vagy soha, vagy csak nagyon felületesen olvasták a Szentírást, mert különben ismernék az Úr Jézus szavait: „… aki titeket gyûlöl, vagy megvet, az engem vet meg.” Egyesek jogtalannak és igazságtalannak vélték, és elítélték az érsek úr döntéseit. A magukat hithû katolikusoknak tartó és a püspöki döntés ellen lázongó hívek nincsenek tisztában azzal, hogy a 391. kánon 1. paragrafusa pontosan meghatározza a megyés püspök feladatát és hatáskörét: „A megyés püspök feladata, hogy a rábízott részegyházat a jog szerint törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalommal kormányozza.”
A plébánosok áthelyezése ugyancsak a fõpásztor hatáskörébe tartozik, amit a 1748–1752. kánonok szabályoznak. Ugyanakkor a megyés püspök egyházkormányzati hatalma feljogosítja arra, hogy az egyházmegyén belüli olyan intézkedéseket foganatosítson, amelyek teológiai alapon állnak, vagyis a Szentírásra épülnek.
A II. Vatikáni Zsinat a krisztusi hagyatékra támaszkodva kimondja: “A püspököket, mint az apostolok utódait a rájuk bízott egyházmegyékben eleve megilleti mindaz a rendes saját és közvetlen hatalom, amely pásztori tisztségük gyakorlásához szükséges.” (Határozat a püspökök lelkipásztori hivatásáról, II. fej. 8. a.)
Ezek után felteszem a kérdést, illetve szólok minden katolikus hívõhöz, milyen jogon bírálja a fõpásztort, és vonja kétségbe döntéseit? Vajon tisztában vannak-e azzal, hogy mit jelent az egyházhoz, Krisztus misztikus testéhez tartozni? Ha a test tagjai felcserélik szerepüket, megbomlik a rend. Mindenki végezze a maga feladatát ott, ahova a keresztség révén küldetett, és úgy élje meg hitét, ahogyan a Gondviselés elrendelte.
Az érvényben levõ Egyházi Törvénykönyv nemcsak a klerikusok kötelezettségeit és jogait szabályozza, hanem a világi hívek számára is van üzenete. A 209. kánon második paragrafusa figyelmeztet: „Nagy gonddal teljesítsék azokat a kötelezettségeiket, melyekkel akár az egyetemes egyháznak, akár a jog elõírásai szerint saját részegyházuknak tartoznak.”
Az idézett cikkely félreérthetetlenül tartalmazza a megyés püspök iránti engedelmességet az általa hozott intézkedésekkel kapcsolatban is. Ugyanakkor minden pap nagyon jól tudja, hogy a szentelõ püspöknek tett engedelmességi fogadalma a mindenkori fõpásztornak is szól.
Meg kell értenie minden katolikus hívõnek, hogy bármennyire szeretik is papjukat, és ragaszkodnak hozzá, egyetlen papot sem X vagy Y helységnek szenteltek, hanem az egyházmegyének. „Ha a lelkek java vagy az egyház szükséglete, illetve haszna úgy kívánja, hogy a plébánost plébániájáról, melyet hasznosan kormányoz, másik plébániára vagy egyéb hivatalba helyezzék át…” a mindenkori fõpásztornak joga van hozzá. Az Úr Jézus az egyház vezetését nem a hívekre, hanem Péterre s általa a mindenkori pápával egységben levõ apostolutódokra bízta. Nekünk világi hívõknek pedig az a feladatunk, hogy: „… az evilági dolgok rendjét az evangélium szellemével itassák át és tökéletesítsék, és így különösen ezeknek a dolgoknak az intézésében és az evilági feladatok gyakorlásában Krisztusról tanúságot tegyenek.” (225. kán. 2.)
Közel 2000 évvel ezelõtt Szent Pál apostol is erre intette a pártoskodó korintusi híveket: „Amikor ugyanis egyik azt mondja: én Pállal tartok, a másik meg: Én Apollóval, nem vagytok túlságosan emberiek? Mi az Apolló? Mi a Pál? Csak szolgák, akik a hitre vezettek, úgy mint nekik az Úr megadta. Én ültettem, Apolló öntözte, de a növekedést Isten adta. Ezért nem az számít, aki ültet, sem az, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja. Az ültetõ és az öntözõ egyforma. El is veszi mindenik jutalmát fáradságához mérten. Istennek vagyunk ugyanis munkatársai, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok.” (1. Kor. 3,4–9.)
Derzsy András, Székelyudvarhely