
Fotó: Agerpres
2011. február 10., 08:502011. február 10., 08:50
Amennyiben az oktatási minisztérium nem halasztja el az új tanügyi törvény életbeléptetését, az intézkedés az oktatási rendszer összeomlásához vezethet, ellehetetleníti a folyó tanév lebonyolítását – hívta fel a figyelmet tegnap a Spiru Haret tanügyi érdekvédelmi ernyőszervezet és a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége (FSLI). Az új oktatási törvény, mint ismeretes, január 10-én jelent meg a Hivatalos Közlönyben, egyes rendelkezései már tegnaptól életbe léptek, másokra vonatkozóan a jogszabály későbbi időpontot jelöl meg. A pedagógusok képviselői szerint az új törvénynek leghamarabb 2012. szeptember elsejétől kellene hatályossá válnia, mivel a rendszer átszervezése több mint egy évet venne igénybe.
A két érdekvédelmi szervezet szerint a tárca nem teheti meg, hogy tanév közben kísérletezzen az új jogszabály azonnali alkalmazásával, amely a szükséges infrastruktúra hiányában változtatna az oktatási ciklusokon. A FSLI képviselői arra hívják fel a figyelmet, hogy a törvény egyes cikkelyeinek azonnali alkalmazása miatt számos tanintézetre lakat kerülhet, iskolákat kell majd összevonni országszerte, így több mint tízezer állás szűnik meg. Káoszt okozhat továbbá az iskolák vezetőségének átszervezése, valamint az iskolák szintjén sorra kerülő tanári versenyvizsgák megszervezése. A szakszervezet ugyanakkor azt kéri az oktatási tárcától, kezdeményezzen tárgyalást az érdekvédelem képviselőivel, melynek keretében a törvény hiányosságaira, alkalmazhatatlan cikkelyeire hívnák fel a figyelmet, és bemutatnák módosító javaslataikat is. A FSLI azt kéri, az egyeztetésre hívják meg Traian Băsescu államfőt és Emil Boc miniszterelnököt is.
A Spiru Haret szakszervezet képviselői attól tartanak, hogy az átszervezések miatt „15 ezer oktatásügyi alkalmazott kerül az utcára”, ugyanakkor elfogadhatatlannak tartja azt a cikkelyt, amely előírja, hogy az egyetemi tanároknak 65 évesen nyugdíjba kell vonulniuk. A pedagógusok nyugdíjazására vonatkozó törvénycikkely miatt tiltakoznak a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) tanárai is: a pedagógusok szerint az egyetemi évet is be kellene rekeszteni, ha „egyik napról a másikra több mint 1500 pedagógus kilép a rendszerből.”
Andrei Marga, a BBTE rektora korábban úgy nyilatkozott, az új törvény korlátozza a diákok tanuláshoz való jogát, mivel nem teszi lehetővé a mesteri vagy a doktori képzést távoktatáson.
Király András, az oktatási tárca államtitkára (képünkön) a Krónika megkeresésére tegnap úgy nyilatkozott, nem érti a szakszervezetek aggodalmát, hiszen az érdekvédelem képviselői is részt vettek a jogszabály előkészítési folyamatában, pontosan tudták, hogy a törvénycsomag mit tartalmaz. „Nem értem, hogy a végrehajtási procedúráról miért nem beszélnek, amely bizonyos rendelkezésnek úgynevezett átmeneti időszakot szab meg, és leszögezi, hogy a nyugdíjas tanárok megtarthatják az állásukat. Nyilván sokan amiatt aggódnak inkább, hogy a tanintézetek vezetői, a rektorok és a dékánok ezentúl nem tölthetnek be vezető politikai tisztséget a tanügyi törvény szerint, az érintetteknek pedig el kell dönteniük, hogy focizni akarnak, vagy ezentúl a lelátóról nézik a meccset” – fogalmazott az államtitkár.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.
Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.