Hirdetés

Oktatási ökuménia

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Nagyvárad - A brüsszeli képviseletről és a felekezeti oktatásról tárgyaltak az egyházfők Az erdélyi magyar egyházak európai képviseletéről és a készülő új tanügyi törvény felekezeti oktatásra vonatkozó részeiről folytattak tegnap megbeszélést Nagyváradon az egyházfők. Tőkés László európai parlamenti képviselő meghívására a tárgyaláson részt vett Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület megbízott püspöke, Pap Géza az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke,

2008. február 06., 00:002008. február 06., 00:00

a római katolikus egyház részéről Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, Tempfli József nagyváradi és Schönberger Jenő szatmárnémeti megyéspüspökök, valamint Adorjáni Dezső evangélikus-lutheránus püspök, Szabó Árpád unitárius püspök és Gergely István, a Romániai Magyar Baptista Gyülekezetek Szövetségének főtitkára.
Az egyházvezetők mindkét fő kérdésben közös nyilatkozatot fogadtak el, támogatásukról biztosítva Tőkés Lászlót ahhoz, hogy „a Keresztény Európát! elnevezésű programja keretében a keresztény identitást és szellemiséget erősítse Európában.” Az egyházfők támogatják Tőkés javaslatcsomagját is, amely az EP-ben megrendezendő nemzetközi Biblia-kiállítást, a Kereszténység és Európa című konferencia kettős, brüsszeli és erdélyi megrendezését, valamint XV. Benedek pápának az Európai Parlamentbe való meghívását tartalmazza. A megbeszélésen továbbá Tőkés figyelmébe ajánlották annak lehetőségét, hogy törvénymódosítási kezdeményezésével az európai egyházak is pályázhassanak uniós forrásokra.
Az egyházfők továbbra is kiálltak a felekezeti oktatás támogatása mellett. Közös nyilatkozatukban rámutattak: a januárban közvitára bocsátott új tanügyi törvénytervezetbe csak részben építették be a Romániában elismert felekezetek által egy évvel korábban tett konkrét javaslatokat. Mint az állásfoglalásból kiderült, sajnálattal állapították meg, hogy éppen azok az alapelvek nem kerültek be a törvénytervezetbe, illetve csorbultak, amelyek a teljes körű felekezeti oktatásra, az egyházi autonómia tiszteletben tartására és a felekezeti iskoláknak az állam általi teljes körű finanszírozására vonatkoznak. Tiltakozásukat fejezték ki amiatt is, hogy a törvényjavaslat csak egyetlen alpontban tesz említést a felekezetek által fenntartott felsőoktatási intézményekről. Az egyházak képviselőiből megalakult felekezetközi munkacsoport már kidolgozta a közvitára bocsátott törvénytervezethez kapcsolódó ismételt módosító javaslatokat. Ebben többek között az állami oktatási intézményeknek járó támogatásokkal megegyező anyagi támogatást – alap-, kiegészítő és kompenzációs finanszírozást – kérnek. Az alkotmány kimondja a felekezeti oktatás létjogosultságát, a tanügyi törvényt tehát ennek szellemében kell módosítani, hiszen „a felekezeti oktatás össztársadalmi érdek” – áll az egyházfők közös nyilatkozatában.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig

Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig
2026. április 29., szerda

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja

Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja
2026. április 29., szerda

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”

Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Hirdetés
Hirdetés