
Jól belenyúlik a nyárba a tanév. A miniszteri bejelentés szerint június 18-a helyett csak július 2-ától mehetnek nyári vakációra az iskolások
Fotó: Beliczay László
Két héttel meghosszabbodik a 2020–2021-es tanév második féléve, június 18-a helyett csak július 2-ától mehetnek nyári vakációra az iskolások – jelentette be Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter.
2021. március 24., 09:022021. március 24., 09:02
2021. március 24., 09:102021. március 24., 09:10
Ennek oka, hogy a járványhelyzet miatt két héttel hosszabb lesz a tavaszi vakáció – magyarázta kedd este a tárcavezető. Közölte egyúttal,
A szakmunkásképzősök számára július 9-e helyett július 23-áig tart a második félév – írja az Agerpres hírügynökség.

A húsvéti vakáció kiterjesztését fontolgatja az oktatási minisztérium, hogy az a katolikus és az ortodox húsvétot is magába foglalja. Sorin Cîmpeanu tárcavezető a súlyosbodó járványhelyzettel indokolja az otthonmaradást.
Mint ismeretes, Sorin Cîmpeanu kedden úgy nyilatkozott, hogy a húsvéti vakációnak egész áprilisra való kiterjesztése csökkentené a mobilitást, amit az egyre súlyosbodó járványhelyzet, a kórházak telítettsége tesz szükségessé. Rámutatott, április hónap mutatkozik a legnehezebbnek járványügyi szempontból, így sokat segítene a helyzeten az egy hónapos vakáció.
Idén a római katolikusok és protestánsok április 4-én ünneplik húsvét első napját, míg az ortodox húsvét május 2-án lesz. A tanév szerkezetében mindkét időszakra egy-egy hét vakáció szerepel.
Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
szóljon hozzá!