Hirdetés

Nyomkövetővel indult lopni: előzetes letartóztatásba került a Bihar megyei fiatal

nyomkövető

Nyomkövetővel járt lopni az a tenkei fiatalember, akit a rendőrök másodjára is őrizetbe vettek – Képünk illusztráció

Fotó: Orbán Orsolya

Decemberben másodszor vették őrizetbe minősített lopás miatt azt a 22 éves, tenkei fiatalembert, aki újra elindult lopni. A nyomkövető viselésére kötelezett gyanúsított ezúttal előzetes letartóztatásba került.

Krónika

2025. december 30., 12:302025. december 30., 12:30

A Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályának tájékoztatása szerint vasárnap, a bizonyítékok összegyűjtését követően, a tenkei rendőrök 24 órára őrizetbe vettek egy 22 éves, helyi fiatalembert, akit minősített lopás elkövetésével gyanúsítanak. Az ügyészség döntése alapján a férfi már korábbról nyomkövetőt viselt.

A férfit vasárnap délelőtt érték tetten a Tenke és Bélfenyér közötti, 792/A jelzésű megyei úton; két motoros láncfűrész volt nála.

Hirdetés

A rendőrségi vizsgálatok szerint a gyanúsított jogtalanul behatolt egy Tenke környéki faházba: a kerítésen átmászva feldúlta az ingatlan belsejét, majd az udvarról eltulajdonította a két motoros láncfűrészt.

A keletkezett kárt a rendőrök teljes egészében megtérítették.

A bűncselekmény elkövetésekor a fiatalember 60 napos időtartamra elrendelt hatósági felügyelet alatt állt, 2025. december 8-tól kezdődően, és elektronikus nyomkövető karkötőt is viselt. A bíróság megtiltotta számára Bihar megye területének elhagyását.

A szalontai ügyészség indítványozta a bűnügyi felügyelet előzetes letartóztatásra történő cseréjét, amelyet a bíró hétfőn jóváhagyott.

Az ügyet vizsgáló rendőrök ügyészi felügyelet mellett folytatják a nyomozást a gyanúsított teljes bűnözői tevékenységének feltárása érdekében.

korábban írtuk

Három lopás nyolc nap alatt: rács mögé került a nagyváradi visszaeső tolvaj
Három lopás nyolc nap alatt: rács mögé került a nagyváradi visszaeső tolvaj

Szinte ki-be járt a nagyváradi rendőrségi fogdába az az 51 éves margittai férfi, akit az elmúlt napokban többször is lopáson értek, míg végül a bíróság elrendelte 30 napos előzetes letartóztatását.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 20., szerda

Elhunyt Csapó I. József, az erdélyi autonómiaküzdelem meghatározó alakja

88 éves korában elhunyt Csapó I. József volt RMDSZ-es szenátor, az autonómiatörekvések egyik ismert képviselője.

Elhunyt Csapó I. József, az erdélyi autonómiaküzdelem meghatározó alakja
Hirdetés
2026. május 20., szerda

„Ez aztán a falanszter! Véresre verik az embert a rendőrségen”. A Ceaușescu-rendszerben írt időkapszulára bukkantak a templomtoronyban

Időkapszula került elő a Szatmár megyei Sárközújlak felújítás alatt álló katolikus templomának toronygombjából: a helyzetjelentést a Ceaușescu-rendszer legsötétebb, legnehezebb éveiben tapasztalt kilátástalan élethelyezetéről írta Áib Sándor néhai pap.

„Ez aztán a falanszter! Véresre verik az embert a rendőrségen”. A Ceaușescu-rendszerben írt időkapszulára bukkantak a templomtoronyban
2026. május 20., szerda

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította

Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította
2026. május 20., szerda

Arad megyei késelés: a támadó diák osztálytársai már az incidens előtt tudtak a késről

Egyre több részlet derül ki az Arad megyei gyermekkéselésről, a háttérben húzódó zaklatásról és a rendszer hiányosságairól. Mihai Pașca prefektus közölte, hogy a vizsgálatok alapján a tragédiába torkolló konfliktust korábbi bántalmazások előzték meg.

Arad megyei késelés: a támadó diák osztálytársai már az incidens előtt tudtak a késről
Hirdetés
2026. május 20., szerda

Úzvölgyébe vonulnak a szélsőséges románok „megvédeni” a nem is ott nyugvó hőseik keresztjeit

A mára elnéptelenedett Úzvölgye és az osztrák-magyar katonatemető az erőszakos román területfoglalás, a magyar emlékjelek megbecstelenítésének és a történelemhamisítás jelképe lett 2019 óta.

Úzvölgyébe vonulnak a szélsőséges románok „megvédeni” a nem is ott nyugvó hőseik keresztjeit
2026. május 20., szerda

Iráni eredetű probléma hátráltatja a Forradalom útjának kiépítését Temesváron

Fel kellett függeszteni Temesváron a Forradalom útjának építési munkálatait, amelyeket az uniós újjáépítési program (PNRR) keretében finanszíroznak, miután probléma merült fel az építéshez használt, Iránból behozott türkiz színű gránittal.

Iráni eredetű probléma hátráltatja a Forradalom útjának kiépítését Temesváron
2026. május 20., szerda

Csíksomlyói búcsú: már pénteken kezdődnek a programok, mutatjuk a részleteket

A közösségi együttlét erejét, az egymásra figyelés fontosságát hangsúlyozzák az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú szervezői.

Csíksomlyói búcsú: már pénteken kezdődnek a programok, mutatjuk a részleteket
Hirdetés
2026. május 20., szerda

Esztétikusabbá válnak az épülethomlokzatok az egyik erdélyi városban, és ehhez még felújítási munkálatok sem szükségesek

Az épületek homlokzatára szerelt, és azokat elcsúfító kábelek eltávolításával tenné vonzóbbá a városképet Brassó önkormányzata, a hatóságok azt szeretnék, ha az év végéig a város összes épületét megtisztítanák a vezetékektől.

Esztétikusabbá válnak az épülethomlokzatok az egyik erdélyi városban, és ehhez még felújítási munkálatok sem szükségesek
2026. május 19., kedd

Világrekorddal ünnepelheti 420. születésnapját Nagyszalonta

Különleges és történelmi jelentőségű eseményre készül Nagyszalonta: a hajdúváros idén nemcsak színes kulturális programokkal és koncertekkel várja az érdeklődőket a Szalontai Napokra, hanem újabb Guinness-rekord felállítására is vállalkozik.

Világrekorddal ünnepelheti 420. születésnapját Nagyszalonta
2026. május 19., kedd

Visszatért a medve a településekre, az ember pedig fél az erdőtől

Miközben Romániában egyre több a medvetámadás, és a falvakba rendszeresen bejáró nagyvadak emberéleteket is követelnek, a szakemberek szerint a helyzet nem oldható meg gyors politikai döntésekkel.

Visszatért a medve a településekre, az ember pedig fél az erdőtől
Hirdetés
Hirdetés