Pert nyert a Kovászna megyei önkormányzat Dan Tanasă ellen: a bíróság elutasította a hivatásos feljelentő panaszát, így az intézmény továbbra is használhatja hivatalos levelezésében a háromnyelvű fejléces papírt, valamint a magyar és az angol nyelvet a különböző közérdekű feliratokon.
2016. december 22., 16:392016. december 22., 16:39
2016. december 22., 16:442016. december 22., 16:44
Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke a csütörtöki megyeinfón elmondta, 2013 májusában az akkori prefektus Dumitru Marinescu szólította fel a megyei önkormányzatot, hogy csak román nyelvű lehet a fejléces papírja. „Ez volt akkor a prefektus legfontosabb problémája” – kommentálta a gesztust a tanácselnök. Akkor a kormánymegbízott átiratára nem válaszoltak, ezután Dan Tanasă és egyesülete bírósági eljárást indított Kovászna Megye Tanácsa és Tamás Sándor ellen.
A Kovászna megyei törvényszék alapfokon úgy döntött, arra kötelezik a megyeházát, hogy csak román fejlécet használjon. Ezt az ősszel megfellebbezték, és végül jogerősen nyertek, a brassói táblabíróság a javukra döntött. Tamás Sándor szerint ritka ez a győzelem, hiszen általában az államigazgatási eszközökből kilépve, bírósági úton próbálják korlátozni a nyelvhasználatot.
Újságírói kérdésre felidézte, már több éve tart az önkormányzatok és a prefektúra közötti háború. Négy év alatt több mint 120 közigazgatási eljárást indított a prefektúra a megyei és a helyi önkormányzatok ellen szimbólum- és nyelvhasználat miatt. A perek mintegy 90 százalékát elveszítik az önkormányzatok. A közgyűlés elnöke ugyanakkor rámutatott, az utóbbi fél évben valamennyire sikerült rendezni a viszonyt, az legalább nem mérgesedett el még jobban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
szóljon hozzá!