
Fotó: Facebook/Emil Boc
Már öt koronavírusos fertőzött van a kolozsvári városházán, ennek ellenére mégsem zajlik epidemiológiai vizsgálat, állítja Emanuel Ungureanu USR-s szenátor.
2020. július 20., 19:342020. július 20., 19:34
2020. július 20., 19:502020. július 20., 19:50
Az ellenzéki honatya Facebook-oldalán tette közé, hogy információi szerint egyre nő az új tíusú koronavírussal megfertőződött személyek száma a kolozsvári polgármesteri hivatalban.
Már öt személyről derült ki, hogy fertőzött, ezek többsége tünetmentes, vagy enyhe tünetei vannak. Ennek ellenére a szenátor szerint az intézményben nem zajlik epidemiológiai vizsgálat.
– írta Facebook-oldalán Ungureanu.
Mint ismeretes, a kolozsvári polgármesteri hivatal mellett több intézményben is felütötte a fejét az új típusú koronavírus. Több rendőrnél, illetve a DNA több kolozsvári alkalmazottjánál is kimutatták a vírus jelenlétét.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
szóljon hozzá!