
Fotó: CNAIR/Elekes Róbert
Kilométeres kocsisorok alakulnak ki a transzfogarasi úton, ami jelentősen megnehezíti a népszerű turistaútvonalon való közlekedést. Az útügyi hatóság képviselője elmondta, a hely földrajzi adottságai miatt nem lehet észszerű megoldást találni a problémára.
2022. augusztus 17., 21:052022. augusztus 17., 21:05
2022. augusztus 17., 21:152022. augusztus 17., 21:15
A turistaidényben fizikai lehetetlenség megoldást találni az Erdélyt Havasalfölddel összekötő transzfogarasi út bedugulására. A nyári vakációban szinte nincs olyan nap – főként hétvégeken –, amikor ne alakulnának ki kilométeres kocsisorok. A DN7C leterheltsége főként Szeben megye irányából nagy, de egyre több kiránduló délről, Argeş megyéből próbálja megközelíteni a 2042 méter magas gerincet. A forgalmi káoszt azok a gépkocsivezetők okozzák, akik az út mentén vagy éppenséggel az egyik sávot elfoglalva, tilosban parkolnak.
„Valószínűleg a kirándulásuk alatt remekül érezték magukat, tudván, hogy miattuk sokan ragadtak az alagútban, a gyalogosok pedig az autók között voltak kénytelenek cikázni. Korrektségükért, felelősségtudatukért és tisztességükért kitüntetjük!” – olvasható az ironikus hangvételű Facebook-bejegyzésben.
Állandóan torlódás alakul ki a turistaidényben népszerű transzfogarasi út Bâlea-tóhoz vezető szakaszán
Fotó: Politia Sibiu/ Facebook
– véli Elekes Róbert, a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) regionális szóvivője. Véleménye szerint
Kérdésünkre, hogy mi lenne a megoldás a Transzfogaras leglátványosabb, bâleai szakaszának tehermentesítésére, Elekes nem tudott választ adni. Azt mondta, mindaddig, amíg a kanyargó aszfaltcsík egyik oldalán sziklák húzódnak, a másikon szakadékok tátonganak, lehetetlen újabb parkolók kialakításában gondolkodni. Annál is inkább, mivel természetvédelmi területről van szó. „Mondhatnám, hogy aki fel szeretne jutni, hagyja lent az autóját, és vegye igénybe a libegőt. Csakhogy ott is hatalmas sorok szoktak kígyózni, merthogy mindenki fel szeretne érni a Bâlea-tóhoz, a kétezer méteres magasba.
Fotó: Politia Sibiu/ Facebook
A kercisórai (Cârțișoara) önkormányzat által létesített két fizetéses parkoló júliusban és augusztusban képtelen minden autót befogadni, mást nem lehet kialakítani” – sorolta az akadályokat a CNAIR illetékese. Hozzátette, hogy az elmúlt években az útkezelő hatóság a padkára szórt aszfalttörmelékkel valamelyest hozzájárult újabb leállóhelyek létesítéséhez, de ennél többet már nem tehet. Annál is inkább, mivel egy lezúduló és a gépjárműben kárt tevő szikladarab miatt a tulajdonosok az útügyi hatóságot teszik felelőssé. De gondot okoznak a többnyire kínai giccseket vagy főtt kukoricát kínáló út menti fabódék is, mert jelenlétükkel számos nézelődőt vagy akár potenciális vásárlót „lestoppolnak”. És egy fénykép vagy egy kis kóstoló erejéig megállnak azok a sofőrök is, akik medvét látnak az út szélén.
Befejeződött az egyik legfontosabb Kárpát-medencei Szűz Mária-kegyhely, a csíksomlyói kegytemplom három éve tartó felújítása.
Személyeskedésig fajuló, heves szóváltás robbant ki hétfőn a román képviselőházban a háromszéki Bálványos üdülőtelep átnevezése miatt. A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) Bălvănișra változtatná a magyar eredetű elnevezést.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Kórházba kellett szállítani egy hároméves kisgyermeket, akire vasárnap rádőlt egy síremlék a temesvári Sági úti temetőben.
A hegyimentők kimentettek három eltévedt ukrán állampolgárt, akik a Máramarosi-havasokon keresztül jutottak át az ukrán–román határon.
Novembertől új, lila színű nyugdíjszelvényeket kapnak azok a Beszterce-Naszód, Kovászna, Hargita és Ialomița megyei nyugdíjasok, akik bankszámlára vagy bankkártyára kapják a juttatást.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
A halloweenes borzongás segíthet a félelmek leküzdésében, de meg is terhelheti a gyereket. Sulyok Kármen pszichológussal az ijesztgetés határairól, a halálról való őszinte beszélgetésről és a családi emlékezésbe való bevonásról beszélgettünk.
Miközben számos európai állam az elmúlt 10-15 évben gyökeresen átalakította a matematika és a természettudományok oktatását, Románia megrekedt az elméleti ismeretek puszta átadásánál.
Erdély turisztikai népszerűsítésének „autonómiáját” javasolják Nagyszebenben, felróva, hogy Románia nemzetközi promóciós erőfeszítései nem következetesek és nem koherensek.
1 hozzászólás