2011. október 21., 11:462011. október 21., 11:46
Zatykó Gyula, az EMNT partiumi szervezetének megbízott elnöke előző nap Nagyváradon sajtótájékoztatón hívta fel a romániai magyarok figyelmét a népszámlálási ívek számukra legfontosabb kérdéseire.
Mint elmondta, az összes kérdés közül háromra, a nemzetiségre, anyanyelvre és felekezetre vonatkozó kérdésekre nem kötelező a válaszadás, ugyanakkor éppen ez az a három kérdés, amelyre nagyobb körültekintéssel kell válaszolni.
Felhívta a figyelmet arra, hogy ajánlatos a romániai statisztikai hivatal által az adatok feldolgozásánál használt kódokat is bediktálni a válaszok mellé. A válaszadó kérésére a számlálóbiztosoknak kötelező beírniuk a kódokat.
Ennek megfelelően a nemzetiséget firtató, 23-as, valamint az anyanyelvre vonatkozó 24-es számú kérdésnél az űrlapra a maghiar, vagyis magyar nemzetiség feltüntetése mellett az 1100-as kódnak kell az adatgyűjtő ívre kerülnie.
A felekezeti hovatartozás megvallásánál - ami a 25-ös kérdés - a római katolikusok esetében a \"romano-catolic\" (12-es kód), a reformátusoknál a \"reformata\" (14), az unitáriusoknál az \"unitariana\" (17), a baptistáknál a \"baptista\" (20) román megnevezéseket és kódokat kell beírni. Az evangélikusok esetében fontos, hogy ne csak az \"evangelica\", hanem az \"evangelica lutherana\" (16-os kód) szerepeljen a válaszban.
A szervezet szerint figyelni kell arra is, hogy a kérdezőbiztosok ne ceruzával töltsék ki az űrlapokat, és ha hibáznak a kitöltéskor, akkor ne javítsanak az íven, hanem új, üres űrlapot vegyenek elő és azt töltsék ki.
Minden kérdőívet román nyelven töltenek ki a biztosok, azonban azokon a településeken, ahol a magyarok aránya meghaladja a 20 százalékot, kötelező módon rendelkezniük kell egy magyar nyelvű mintakérdőívvel is.
A szervezet közleménye szerint minden frissen honosított, vagyis magyar állampolgárságot szerzett román állampolgárnak személyes döntése, hogy bediktálja-e vagy sem magyar állampolgárságát. Hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy a családtagok is bediktálhatják a más városban élők adatait. Ajánlott fénymásolatot készíteni a távollévő személyigazolványáról, de az is elegendő, ha a családtagok tudják a személyi számot.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?