2010. november 10., 09:142010. november 10., 09:14
Mint mondta, Erdély első ízben adhat otthont a rendezvénynek, a november 11–14. között Kolozsváron tartandó konferencia főszervezője a magyarországi Politológiai Párbeszéd Társasága, a rendezvényen ismert magyarországi, illetve hazai magyar és román politológusok, politikusok tartanak előadásokat.
„Az 5., jubileumi Kárpát-medencei Fiatal Politológusok Konferenciájának célkitűzése a nemzeti érdek három nagy fontossággal és aktualitással bíró pillérének – az európai integrációnak, a környező országokkal kialakított stratégiai partnerségnek és a nemzetpolitikának – körüljárása, amely nagyban meghatározza Magyarország, de Románia és az erdélyi magyarság mozgásterét és célkitűzéseit is.
Mindezt egy olyan sajátos erdélyi szemlélettel fűszerezve, amely árnyalhatja az erdélyi magyarságról kialakított képet, egyben betekintést engedve ennek belső vitáiba, paradigmatikusan különböző megközelítéseket biztosítva az érdeklődő résztvevő számára” – áll a szervezők tájékoztatójában. Toró elmondta, a konferencián 120 résztvevővel számolnak, 90-en Magyarországról, a Felvidékről, illetve Kárpátaljáról érkeznek, a rendezvénysorozat fő támogatója a Szülőföld Alap.
A magyarországiak részvételi díjat fizetnek, de az erdélyiek díjmentesen vehetnek részt az előadásokon. A konferenciát Magyari Tivadar, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese és Tonk Márton, a Sapientia EMTE Természettudományi és Művészeti Karának dékánja nyitja meg. A bevezető előadást Magyarország nemzet- és külpolitikai stratégiája az EU-elnökség fél évére címmel Prőhle Gergely, a magyar Külügyminisztérium helyettes államtitkára tartja.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.