2010. május 27., 09:282010. május 27., 09:28
A kolozsvári evangélikus-lutheránus püspökségen kedden este tartott beszélgetés meghívottja Takács Csaba, az RMDSZ megbízott ügyvezető elnöke és Kelemen Hunor művelődési miniszter volt.
A román pártok kisebbségi kérdésekhez való hozzáállása aszerint változik, hogy éppen az RMDSZ-szel közösen kormányoznak-e vagy ellenzékben vannak – számolt be a szövetség két politikusa eddigi tapasztalataikról.
„Egy román párt addig partner, ameddig kormányon vagyunk vele, ezt a liberálisok és a szociáldemokraták egyaránt bebizonyították” – jelentette ki Kelemen Hunor. A tárcavezető azt a kérdést tette föl, hogyan lehet a román pártokat meggyőzni, majd saját kérdésére azt a választ adta, hogy csak a közpolitikák, a közjó felől megközelítve lehet eredményesen érvelni az úgynevezett etnicista megközelítés helyett. „Az az érvelés, hogy adófizetők vagyunk, és ezért nekünk járnak a nemzeti kisebbségeknek járó jogok, ma már kevés” – mondta a politikus.
Kelemen Hunor a területi autonómia, illetve az önálló magyar állami egyetem kapcsán kifejtette: ezek önmagukban nem nemzetpolitikai célok, hanem eszközök. Takács Csaba ugyanebben a témakörben kijelentette: nemzetpolitika mindaz, amit az RMDSZ programjában leírt és tett. „Az intézmények a megmaradás eszközei a homogenizáló nemzetállami törekvésekkel szemben” – mondta a szövetség megbízott ügyvezető elnöke. Úgy vélte, az RMDSZ politikai művészete, hogy olyan viszonyt alakított ki valamennyi román parlamenti párttal, amelynek köszönhetően eredményeket ért el. „A jogi alkalmazással van probléma, minőségi váltás akkor lesz, amikor annak a színvonala is jelentősen javul. Kérdés, hogy tudunk-e élni a jogainkkal” – mutatott rá a törvények megléte s azok gyakorlatba ültetése közötti különbségekre Takács.
A beszélgetés moderátorának – Tibori Szabó Zoltán újságírónak – az aggasztó demográfiai előrejelzéseket firtató kérdésére Kelemen Hunor kifejtette, abban bízik, hogy a szociológusok számításai nem igazak. „2070-re fehér ember is csak mutatóban lesz Európában” – szemléltette a legborúlátóbb jóslatok súlyosságát a miniszter. Példaként említette, hogy a két világháború közötti időszakban is az erdélyi magyarság gyors beolvadását jósolták a szociológusok. Ugyanakkor sem Kelemen, sem Takács nem tart attól, hogy tömegesen vándorolnak majd ki Magyarországra az erdélyi magyarok, amint lehetőségük nyílik a magyar állampolgárság megszerzésére. „A magyar gazdaságnak már nincs meg az az elszívó ereje, mint korábban” – vélte Kelemen Hunor. Takács Csaba szerint a kettős állampolgárság törvénye nemzeti rehabilitációs gesztus. Kelemen szerint is szimbolikus jelentősége óriási, de mint mondta, arra azért kíváncsi, hányan fogják igényelni a magyar állampolgárságot.
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.