2011. január 20., 09:262011. január 20., 09:26
Bán indoklása szerint az elmúlt hat évben a polgármester irányítása alatt nem fejlődött a település. Nagy István tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, az országban 3800 polgármester van, és még egyet sem sikerült aláírásgyűjtéssel leváltani.
Az elöljáró elpanaszolta, hogy az év elején az áfából visszaosztott költségvetés-kiegyenlítéskor a Kovászna megyei települések közül Barót kapta a legkevesebb pénzt, mindössze 50 ezer lejt, miközben a megyei önkormányzat a falvaknak is legalább ennek az összegnek a kétszeresét utalta. Az erdővidéki város tavaly is mindössze 148 ezer lejt kapott a megyei tanácstól, majd év közben 27 ezer lejt visszavettek az összegből.
Nagy István visszautasítja Tamás Sándor tanácselnök magyarázatát, miszerint a Borvizek útja projekt baróti önrészének átvállalásával kompenzálják a leosztott összeget. A polgármester szerint a projekt kivitelezhetetlen, a város nem is adja át a tervben szereplő ingatlanokat. Az sem igaz, hogy nem pályázna eleget, tavaly tíz, idén tizenöt projektet nyújtott be, cáfolta a másik vádat Nagy.
Kifejtette, a Kovászna megyei önkormányzat évek óta a saját politikai klientúráját támogatja, és Barót azért került hátrányos helyzetbe, mert magyar polgári párti (MPP) polgármester áll az élén. Mint mondta, költségvetése évről évre csökken, tavaly a 45 háromszéki önkormányzat közül a 25. helyen állt a büdzsé egy főre eső összege szempontjából. Az erdővidéki városban ez mindössze 718 lej.
Nagy István arról is beszámolt, hogy befejezték a kórház pénzügyi mérlegét, és az intézményt átszervezéssel meg lehet menteni. Amennyiben öt községi önkormányzat havi 15 ezer lejjel támogatja a kórházat, ehhez Barót hozzátesz ugyanennyit, és a jelenlegi kiadásokból lefaragnak, fenntartható az intézmény, összegzett az elöljáró.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.