Mint arról beszámoltunk, jelöltségét Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezetõ elnöke fellebbezte meg azzal az érvvel, hogy Bokor az egészségügyi hatóság megyei kirendeltségének helyettes igazgatójaként köztisztviselõi tisztséget tölt be. A csíkszeredai törvényszék helyt adott az óvásnak. Bokor tegnap megfellebbezte a döntést, óvását azonban azzal az indokkal utasították vissza, hogy nincs fellebbezési lehetõség. „Nem marad más hátra, minthogy az Európai Emberjogi Bírósághoz forduljunk, amit szerdán meg is teszünk” – közölte ügyvédje, Cãlin Rusu. „Nem adom fel olyan könnyen, mint ahogy azt az RMDSZ vezetése gondolja” – jelentette ki Bokor, hozzátéve, ha nem is indulhat a választásokon, fel akarja hívni a figyelmet a hazai választási rendszer visszásságaira. Mint mondta, múlt héten kérte a minisztériumtól, függesszék fel tisztségébõl, de nem kapott választ. Hargita megyében egyébként más RMDSZ-es intézményvezetõk is indulnak a választásokon. Weil Gyula, a megyei fogyasztóvédelmi igazgatóság vezetõje a gyergyószentmiklósi polgármesteri széket pályázza meg, míg Bondor István fõtanfelügyelõ megyei tanácsosi mandátumért indul a szövetség listáján.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.