
Négy alapszakot hirdettek meg a következő tanévre a székelyudvarhelyi MÜTF Oktatási Központnál. Figyelembe véve a tavaly meghirdetett képzések többségénél tapasztalt túljelentkezést, úgy döntöttek, 2015-ben nem hirdetnek meg új szakokat – közölte csütörtökön dr. Geréb László, az intézmény ügyvezető igazgatója.
2015. április 16., 20:232015. április 16., 20:23
Ennek alapján lesz könnyűipari mérnöki (textil- és nyomdaipari mérnöki szakirány), gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki (erdőgazdálkodás specializáció), turizmus-vendéglátás (idegenforgalom és szálloda szakirány) és kereskedelem-marketing (e-kereskedelem szakirány) tagozat.
„A képzéseinket mindig úgy próbáljuk megszervezni, hogy a helyi gazdaság igényeire fókuszálunk – megkérdezve a vállalkozókat, szakembereket –, hiszen azok az emberek, akik nem tudják helyben értékesíteni tudásukat, el fognak vándorolni a Székelyföldről. Ezért munkánkkal reményeink szerint nemzetpolitikai célt is szolgálunk” – fejtette ki Geréb László.
Ilyés Ferenc marketing- és tanulmányi igazgató rámutatott, a felvételiket úgy szervezik meg, hogy a román érettségi eredmények óvása után kezdődjenek, július 6–12., illetve szeptember 1–10. között lehet jelentkezni. Hangsúlyozta: az érettségi diploma megléte elengedhetetlen a felvételihez, ám az oktatási intézmény által kibocsátott igazolást is elfogadják. A gazdasági képzéseken 30, a mérnöki szakokon pedig 50–50 helyet hirdettek meg.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
szóljon hozzá!