
Fotó: Veres Nándor
Újra kinyithatnak a vendéglők és kávézók csütörtöktől kezdődően Zilahon, Zsibóban és Szilágycsehben, illetve minden olyan Szilágy megyei településen, ahol a fertőzöttségi ráta nem haladja meg a 3 ezreléket.
2020. december 10., 11:342020. december 10., 11:34
2020. december 10., 11:342020. december 10., 11:34
Erről szerda este döntött a megyei katasztrófavédelmi bizottság.
Az Agerpres hírügynökség által idézett határozat értelmében a vendéglők és kávézók beltéren is fogadhatnak vendégeket 6 és 23 óra között, feltéttel viszont, hogy a vendégek száma ne haladja meg kapacitásuk 50 százalékát azokon a településeken, ahol az elmúlt 14 napban jegyzett új koronavírusos esetek összesített száma ezer lakosra vetítve nem haladja meg az 1,5-öt. Azokon a településeken, ahol ez a mutató 1,5 és 3 között van, a vendéglátó egységek csupán kapacitásuk 30 százalékát kihasználva működhetnek.

Zilahon, Zsibóban és Szilágycsehben is feloldották a karantént csütörtöktől – közölte a Szilágy Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).
Ugyanezek a korlátozások érvényesek a szállodákban és panziókban működtetett vendéglők és kávézók esetében.
A határozat leszögezi még, hogy a bárok, klubok és diszkók nem nyithatnak meg, és továbbra is tilos összejöveteleket tartani beltéren és kültéren egyaránt.

Nem kellett volna megvárni a helyi szintű karantén elrendelésével, hogy ilyen magas legyen a fertőzöttek aránya Szilágy megyében – nyilatkozta csütörtökön Nelu Tătaru egészségügyi miniszter a megye három városában elrendelt vesztegzár kapcsán.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
A kolozsvári önkormányzat lakhatási programja körüli vitát kivitték az utcára: egy nacionalista román szervezet szombaton tüntetést szervezett a Széchenyi téren, tiltakozva a Pataréten élő családok városi negyedekbe való áthelyezése ellen.
szóljon hozzá!