Fotó: Barabás Ákos
Örömmel tapasztaltuk, hogy nagy volt az érdeklődés az Erdély Médiatér Csoport péntek déli villámakciója iránt, amikor egyszerre hat erdélyi városban nagyjából 15 ezer védőmaszkot osztottak szét munkatársaink. A járókelők felelősségteljes gesztusként értékelték a kezdeményezést.
2020. október 30., 17:552020. október 30., 17:55
2020. október 30., 19:362020. október 30., 19:36
Az esős, hűvös időjárás ellenére számos érdeklődő gyűlt össze a Nagyrét utcai Merkúr áruház előtt Csíkszeredában a pénteken 12 órára meghirdetett villámakciónkra. A négyesével csomagolt, egyszer használatos orvosi maszkokat
Az áruház parkolója mellett a promenádon és a Szabadság téren is jelen voltunk, így több ezer maszkot adtunk át a hargitai megyeszékhelyen.
Fotó: Jakab Mónika
A városban egyébként már hosszú idő óta kötelező a maszkviselés minden zárt és nyitott nyilvános térben, a védőfelszerelés megvásárlása sokak számára okoz nehézséget, többen meg is jegyezték, hogy segítséget jelentenek számukra az ingyenesen szétosztott maszkok. Az akcióval a közösség segítése mellett az volt a célunk, hogy felhívjuk figyelmet:
Fotó: Jakab Mónika
Éppen péntektől „vörösödött be” Gyergyószentmiklós, azaz villámakciónk épp aznap történt, amikor a városban kültéren is kötelezővé vált a maszkviselés. Ebben a helyzetben nem illik ilyet mondani, de időzíteni sem lehetett volna jobban. A művelődési ház előtti téren sokan megfordultak, és örömmel tapasztaltuk, hogy számos gyergyószentmiklósi éppen azért jött arra, mert értesült a villámakciónkról. Munkatársaink így rövid idő alatt átadhatták a maszkajándékcsomagokat az embereknek. Voltak, akik már tudtak róla, hogy kötelező az utcákon is a maszkviselés, mások épp ott, a helyszínen, tőlünk szereztek erről tudomást.
Fotó: Jakab Mónika
Köszönték a védőmaszkokat és a felvilágosítást is. A művelődési házban épp véget ért az új önkormányzati képviselők és az új polgármester beiktatása, az onnan távozók közül is sokan részesültek az ajándékunkban.
Cégcsoportunk üzenetét közvetítették a helyszínen a kollégák, hogy a jelenlegi helyzetben elengedhetetlen, hogy figyeljünk egymásra. Ennek pedig egyik legegyszerűbb módja, ha betartjuk a járványügyi szabályokat: a távolságtartás és a gyakori kézmosás mellett viseljük a védőmaszkot. Tegyük meg ezt másokért, de önmagunkért is!
Fotó: Jakab Mónika
Pontban délben megtelt Kolozsváron a Széchenyi téri piac bejárata előtti tér, a maszkosztogatás hallatára percek alatt összeverődtek az emberek, akik szerettek volna részesülni a munkatársaink által osztogatott védőfelszerelésből. Több járókelő is kiemelte:
A gyalogosok mellett ugyanakkor a forgalmi dugóban veszteglő autósok, valamint a piaci árusok is felkapták a fejüket az akcióra, akik dicsérő szavakkal illették a kezdeményezést, amint egyben felelősségteljes cselekedetnek tartottak. Ha nem is kivétel nélkül, de az emberek zöme hálás volt az ingyen maszkokért, munkatársainknak pedig megígérték, hogy hordani fogják. Mi csak remélni tudjuk, hogy a szavakat tettek is követik, ezzel pedig mi is hozzá tudunk járulni egy kis mértékben a vírus megfékezéséhez.
Fotó: Jakab Mónika
Több ezer maszkot ajándékoztak el Marosvásárhelyen, a Dózsa György úti Merkúr parkolójában a munkatársaink a járókelőknek. A legtöbb marosvásárhelyi örömmel fogadta az ajándékba kapott, négyesével összecsomagolt, egyszer használatos védőmaszkokat. Többen meg is jegyezték, drágának tartják a boltban megvásárolható védőfelszereléseket, de kénytelenek pénzt adni értük, vagy többször is használni az egyszer használatost.
A legtöbben szívesen fogadták, sőt, meg is lepődtek az ajándéktól, mivel nem tapasztaltak még hasonló villámakciót, ahol szórólapok helyett védőmaszkokkal kívánják felhívni a figyelmet arra, hogy nem fáradhatunk bele a felelős magatartásba, és fontos, hogy ezután is vigyázzunk egymásra.
Fotó: Jakab Mónika
Sepsiszentgyörgyön a Sugás áruház előtt osztottak maszkokat a cégcsoport munkatársai. Az arra járók közül
Egyébként mindenki köszönettel fogadta az ajándékot, és még olyan is akadt, arra kérte az egyik kollégát, hogy húzza le egy kicsit a maszkját, ugyanis csak a hangját ismeri, most pedig szeretné látni az arcát.
Fotó: Pinti Attila
Székelyudvarhelyi munkaközösségünk is több száz védőmaszkot osztott ki péntek délben a Bethlen-negyedi Merkúr Áruház előtti parkolóban. Székelyudvarhelyen az elmúlt hetekben aggasztóan megnőtt a fertőzöttek száma, a maszkviselés kültéren is kötelező a városban. Sokan nem gondolnak arra, hogy a kisnyugdíjasoknak milyen sokba kerül a maszk: vagy a drágább vászonmaszkot kell megvenni vagy az egyszer használatosból kell nagyon sok. Sok kicsi sokra megy – jegyezte meg egyik nyugdíjas olvasónk.
Fotó: Pinti Attila
Tettlegesség, rongálás, fenyegetés, valamint a közrend és a köznyugalom megzavarása miatt vettek őrizetbe szombaton, október negyedikén öt kiskalotai férfit egy feljelentés nyomán.
A Marosvásárhely melletti Nyárádtőn múködő Electromureș vállalat új kazettás magnót dobott piacra.
Három ember súlyosan megsérült, és Dévára, a Hunyad Megyei Sürgősségi Kórházba szállították őket egy közlekedési baleset után, amely vasárnap délelőtt történt a DN 76-os országúton, Déva és Brád között, Szelistyora (Săliștioara) település közelében.
Nem maradnak abba az esőzések jövő héten sem az országban, a vasárnapi és hétfői hőmérséklet pedig nagyjából az évszaknak megfelelően alakul, és a napokban még hideg várható.
A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) által vezetett nemzetközi kutatócsoport azt mutatta ki, hogy a Kárpátokban az 1500 méteres magasság fölötti területek az elmúlt négy évtizedben látványos változáson mentek keresztül.
Átadták Kolozsváron szombaton a Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemle díjait, a fesztivál negyedszázados jubileumát ünnepli.
A Románia természeti szépségeit népszerűsítő Charlie Ottley brit dokumentumfilm-rendező, aki épp Erdélyben tartózkodik, élesen bírálta, hogy nem tudja megszüntetni az Electrica szolgáltató az áramkimaradásokat a hegyvidéken.
Aranyosgyéresi cégeket és magánszemélyeket fegyverrel fenyegető 29 éves férfit vett őrizetbe a helyi rendőrség, akivel szemben szombaton az ügyészség 60 napos bírósági felügyeletet rendelt el. A pisztollyal fenyegetőző férfinél házkutatást tartottak.
Boldog Bogdánffy Szilárd ünnepén, az ő boldoggá avatásának 15. évfordulóján, október 3-án szervezett ünnepséget a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a Szeged-Csanádi Püspökséggel és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusával közösen.
A szokatlanul hideg időjárás után felmelegedést jósolnak a meteorológusok, de az esőtől a jelek szerint nem szabadulunk.
szóljon hozzá!