Hirdetés

Nem diszkriminálták a TVR lemondott kolozsvári magyar főszerkesztőjét a törvényszék alapfokú ítélete szerint

Vig Emese, a kolozsvári stúdió kisebbségi szerkesztőségének volt vezetője •  Fotó: Facebook/RMDSZ

Vig Emese, a kolozsvári stúdió kisebbségi szerkesztőségének volt vezetője

Fotó: Facebook/RMDSZ

Elutasította alapfokon a Kolozs megyei törvényszék Vig Emesének, a Román Televízió (TVR) kolozsvári stúdiója kisebbségi szerkesztősége volt főszerkesztőjének keresetét, amelyben az újságíró 50 ezer eurós erkölcsi kártérítést követelt diszkrimináció miatt.

Rostás Szabolcs

2019. június 29., 21:152019. június 29., 21:15

2019. június 29., 21:192019. június 29., 21:19

A közmédiánál idén márciusban viharos körülmények között, egy vele szemben lezajlott fegyelmi eljárást követően felmondott Vig Emese tavaly decemberben hívta perbe Romeo Couțit, a TVR kolozsvári stúdiójának igazgatóját, a közszolgálati televízió központi, valamint regionális vezetőségét, valamint az Országos Diszkriminációellenes Tanácsot (CNCD). Keresetében a felperes azt állította, hogy folyamatos diszkrimináció érte volt felettesei részéről, éppen ezért arra kérte a törvényszéket, hogy kötelezze a hátrányos megkülönböztetés beszüntetésére az alpereseket.

Vig Emese egyúttal 50 ezer euró erkölcsi kártérítést követelt egyetemlegesen Couțitól, Doina Gradeától, a TVR elnök-vezérigazgatójától, továbbá a kolozsvári regionális stúdiótól.

Hirdetés

A közmédiánál 2002-től dolgozó, a TVR kolozsvári stúdiója kisebbségi szerkesztőségét 2017 januárjától 2018 októberéig irányító újságíró keresetében – amelybe lapunk betekintést nyert – hosszasan sorolja, hogy véleménye szerint miként marginalizálták, szigetelték el, félemlítették meg, zaklatták pszichikai nyomásgyakorlás útján a munkahelyén. Vig Emese szerint a vele szemben alkalmazott bánásmód mögött a regionális csatorna vezérigazgatói tisztségét hosszú ideje ellátó Romeo Couți áll, akiről a TVR vezetőségéhez 2016-ban eljuttatott beadványában 34 kolozsvári köztévés újságíró is azt állította, hogy folyamatos konfliktushelyzetet tart fenn a stúdiónál, zaklatva a beosztottjait. (A vezérigazgató közbenjárására sugározta le a TVR 1-es csatornája azt a tényeket elferdítő riportot, amely irredenta, horthysta, továbbá terrorista propaganda terjesztésével vádolta meg a Kolozsvári Magyar Napokon 2016-ban fellépett Beatrice együttest). Couți esetében az akkori panasz nyomán elrendelt belső vizsgálat megállapította, hogy „rendellenes állapotok” uralkodnak a stúdiónál, ezért a vezérigazgatói megbízatását 2017 márciusában nem hosszabbították meg, a TVR elnök-vezérigazgatói tisztségébe az év szeptemberében megválasztott Doina Gradea azonban visszahelyezte a posztra.

A munkaügyi per során Vig Emese többek között azzal igyekezett alátámasztani kártérítési igényét, hogy a magas beosztását visszaszerző vezérigazgató a vezető tanácsok ülésén is megpróbálta megfélemlíteni, állandóan magyarázó iratokat íratott vele, aminek az újságíró szerint az volt a célja, hogy kicsikarja a lemondását, vagy „fogást találjon” rajta a leváltása érdekében. A kisebbségi szerkesztőség volt vezetője szerint vélelmezett mellőzésével odáig mentek, hogy 2018-ban mindössze a tudomására hozták a részleg költségvetését, és kész tények elé állították a műsorrács módosítása kapcsán is, így előzetes egyeztetés nélkül csökkentették volna a magyar adást is.

„Romeo Couți válsághelyzeteket, feszültséget, mentális értelemben mérgező környezetet kreál, pszichológiai nyomást gyakorol a munkahelyen, ellenségeskedést szít alulírott és a munkatársai között. Doina Gradea, a TVR elnök-vezérigazgatója társtettes volt a velem szemben alkalmazott diszkriminációban és erkölcsi zaklatásban, nyíltan vagy hallgatólagosan bátorítva azt” – állította a törvényszéken Vig Emese, aki szerint a folyamatos munkahelyi stressz hátrányosan befolyásolta fizikai és lelki egészségét.

A Kolozs megyei törvényszék azonban nem tartotta bizonyítottnak az újságíró panaszait, és június 26-án kihirdetett alapfokú ítéletében elutasította Vig keresetét. Sőt a törvényszék arra kötelezte az újságírót, hogy Couți javára fizessen 5569, míg a közszolgálati televíziónak 11 393 lejt perköltség fejében. Az ítélet tíz napon belül megfellebbezhető.

Vig Emese – akit szerettünk volna megszólaltatni az alapfokú ítélet kapcsán, de nem sikerült elérnünk – és a TVR közötti konfliktus egyébként idén tavasszal kapott szélesebb nyilvánosságot, miután az újságíró márciusban bejelentette a közmédiától való távozását. A kisebbségi szerkesztőség volt vezetője – akinek megbízatását tavaly szeptemberben már nem hosszabbították meg – akkor is hátrányos megkülönböztetéssel, szándékos leépítésével, valamint magyarellenességgel vádolta a TVR központi és területi stúdiójának román vezetőségét, azt állítva: a csatornánál rossz szemmel nézték az RMDSZ Iskola Alapítványa felkérésére készített, Magyarok Romániában című dokumentumfilm-sorozatát, amelyet szerinte irredentának tituláltak. (Ezt utólag a TVR illetékesei cáfolták). Vig Emese ellen tavaly októberben fegyelmi eljárás indult a TVR-nél, és végül a belső szabályzat áthágása miatt 5 százalékos fizetéslevonással sújtották három hónapos időtartamra; ezt ő a távozásával azonban már nem várta meg, azóta az RMDSZ másik alapítványa által kiadott Maszol.ro portálnál helyezkedett el.

A TVR kolozsvári stúdiója •  Fotó: Rostás Szabolcs Galéria

A TVR kolozsvári stúdiója

Fotó: Rostás Szabolcs

Emlékezetes, lapunk feltárta: miközben Vig Emese azt állította, hogy kényszerű távozása mögött etnikai diszkrimináció és magyarellenesség lapul, éppen a magyar szerkesztőség több munkatársa számolt be arról a Krónikának, hogy a volt főszerkesztő összeférhetetlenné vált, autoriter stílust vett át, megalázta a kollégáit, akikkel minősíthetetlen hangnemben beszélt. Különben Vig törvényszéki keresetében is elismeri: megtörtént, hogy az áldatlan munkahelyi viszonyok miatt ráripakodott a regionális stúdió munkatársára, akik közül néhányan emiatt panaszt is tettek ellene.

Ugyanakkor Szabó Csaba szerkesztő panasza szerint Vig Emese megzsarolta, hogy adjon át neki havonta ezer lejt a fizetéséből, csak azért, mert elégedetlen a munkájával. A volt főszerkesztő Szabó Csaba vádja kapcsán akkor lapunknak úgy fogalmazott, hogy az eset a „fikció területére tartozik”, aminek azonban van igazságmagva: főszerkesztőként megrovásban akarta részesíteni a nem megfelelően elvégzett munka miatt. Lapunk különben úgy tudja, hogy az állítólagos zsarolási kísérlet még nem lezárt ügy.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
Hirdetés