
Új tető a pókafalvi istenházán. A templom építése 1416-ban kezdődött, pálos kolostor volt kezdetben
Fotó: Teleki László Alapítvány
Nem ázik többé a Szeben megyei Pókafalva református temploma, miután a magyar állam által létrehozott Rómer Flóris Terv támogatásával, Maczalik Arnold kolozsvári építész és csapata kitartásának köszönhetően fedél került az istenháza falai fölé.
2023. január 20., 11:022023. január 20., 11:02
A hírt a Teleki László Alapítvány közölte, amelynek jóvoltából számos erdélyi műemlék templom menekült és menekül meg az enyészettől.
1418-ban a pálos kolostort egy búcsúengedély kapcsán említették. 1533-ban török beütés miatt a ferencesek elmenekültek. A későbbiekben a plébániatemplomot a lutheránusok, a kolostortemplomot a reformátusok használták – emlékeztet a Teleki László Alapítvány honlapján szereplő leírás.
Amint a Teleki László Alapítvány honlapján szerepel, a szervezet a határon túli magyar épített örökség felmérése és megóvása érdekében munkálkodik. Az alapítvány létrejöttének célja az egyetemes magyar kultúra értékeinek feltárása, és megóvása, a közép- és kelet-európai térség társadalmi folyamatainak sokoldalú vizsgálata, nemzetközi együttműködési lehetőségek feltárása, figyelemmel az emberi jogok érvényesülése irányzataira és fejlődésére, valamint az etnikai, nyelvi, és vallási kisebbségek helyzetére.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
szóljon hozzá!