
Autópálya épül Brassó megyében (képünk illusztráció)
Fotó: Haáz Vince
Elkezdődött egy újabb erdélyi autópálya-szakasz megépítése a Brassó megyei Felsőszombatfalva és Fogaras között. A teljes hosszában majdan Székelyföldön is áthaladó A13-as sztráda Nagyszeben és Fogaras között húzódó részének negyedik szakasza több mint 16 kilométeren autópálya-besorolást kap, további 5,6 kilométeren pedig a gyorsforgalmi autóutakra vonatkozó előírások szerint lehet majd közlekedni.
2025. július 20., 18:592025. július 20., 18:59
Az útügyi hatóság Brassó megyei kirendeltsége csütörtökön közölte, hogy a kivitelező nekifogott az érdemi munkának az A13-as jelzés alatt futó Nagyszeben–Fogaras-autópálya negyedik szakaszán, a Brassó megyei Felsőszombatfalva és Fogaras között. Az épülő aszfaltcsík 16,26 km autópályát és 5,6 km gyorsforgalmi utat foglal magában, utóbbi bekötőútként szolgál Fogaras mellett, a DN1-es főút felé.
Amely két közlekedési csomópontot is felvonultat majd a két végén, illetve két hidat és karbantartó központot is építenek.
A Nagyszeben–Fogaras-autópálya összesen 68,04 km hosszú, a távot négy szakaszra osztották:
A 2., 3. és 4. szakaszon már folyik a munka, az első szakasz pedig a tervezés és engedélyezés végső fázisában van – tájékoztatott a megyei útügyi hatóság. Valamennyi szakasz esetében a török Makyol nyerte meg a versenykiírást. A sztrádaépítést az Európai Unió 2021-2027-es közlekedésfejlesztési operatív programján keresztül finanszírozzák.
Az A13-as autópálya teljes vonala Nagyszebentől Brassón és Háromszéken át Bákóig húzódik összesen több mint 280 kilométeren keresztül. A sztráda Brassó és Bákó közötti, Székelyföldet is érintő szakaszain egyelőre csak földtani vizsgálatokat végeznek a megvalósíthatósági tanulmány elkészítése érdekében. Fogaras és Brassó között még szintén messze állnak a kivitelezéstől.
Az A13-as Nagyszeben közelében össze lesz kötve az A1-es dél-erdélyi szakaszával is, amely nyugat felé fut (Nagylakig), így a háromszékiek is végig autópályán utazhatnak majd Magyarország felé – persze ha valamennyi hiányzó szakasz megépül, ami csak a jövő évtizedben vártható.

Ötven kilométer hosszú lesz és csaknem egymilliárd euróba kerülhet a Brassó és Fogaras között tervezett új autópálya. Az A13-as Brassó megyei autópálya-szakaszán 120 kilométer/órás maximális sebességgel lehet majd haladni.

Brassó és Kovászna megyei településeken végeznek jelenleg földtani vizsgálatokat a Székelyföldet is érintő A13-as Brassó–Bákó-autópálya megvalósíthatósági tanulmányának készítői.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
A romániai kisebbségvédelmi törvényalkotás és a meglévő jogszabályok alkalmazása terén tapasztalt hiányosságokra hívta fel az Európa Tanács Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája szakértői testületének figyelmét az RMDSZ.
Hét építőipari cégen keresztül kerülhette meg az adófizetést egy 45 éves Bihar megyei férfi, aki a gyanú szerint éveken át fiktív beszerzésekkel és vállalkozások szándékos fizetésképtelenné tételével trükközött.
„Kövessétek a magyar diákok példáját!” – ezt írta röplapjára 1956 novemberében a tizennyolc éves bukaresti joghallgató, Eugenia Florescu, aki a magyar forradalommal szolidáris diáktüntetést próbált szervezni. A Securitate még aznap éjjel letartóztatta.
Az RMDSZ jövőjéről, a politikai szervezet megújulásának szükségességéről és az erdélyi magyar parlamenti képviselet veszélyeztetettségéről indított vitát Facebook-oldalán Csoma Botond, az RMDSZ parlamenti képviselője és szóvivője.
A képviselőház elutasította a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) a székelyföldi Bálványosfürdő nevének elrománosítására tett kísérletét. Így – egyelőre – biztos nem lesz Bálványosból Bălvăniș, még a román nyelvű hivatalos iratokban sem.
Egyre több ukrán állampolgár próbál Románián keresztül Nyugat-Európába jutni, miközben az embercsempészek is üzleti lehetőséget látnak a háború elől menekülők továbbszállításában. Máramaros megyében a napokban egy moldovai férfit fogtak el.
Egy új medence még nem éleszt újjá egy fürdővárost. Szabó Tekla művészettörténésszel a Monarchia korabeli székelyföldi fürdőhelyek megújulásának akadályairól, az örökségvédelem és a mai vendégigények összehangolásáról beszélgettünk.
szóljon hozzá!