
Fotó: Beliczay László
Nyolc átkelőt vehetnek igénybe az átutazók a román–magyar határszakaszon, a személy- és a teherforgalom esetében egyaránt – közölte pénteken a román határrendészet országos parancsnoksága.
2020. május 22., 18:412020. május 22., 18:41
2020. május 22., 19:182020. május 22., 19:18
Az intézmény közleménye szerint a román és a határrendészet illetékesei újfent kielemezték a két ország közötti határforgalmat, különös tekintettel a Romániában és Magyarországon foganatosított járványügyi helyzetre tekintettel. Ennek nyomán abban állapodtak meg, hogy a magyar–román határszakaszon a következő átkelők működnek: Nagylak I és Nagylak II, Tornya-Battonya, Gyula-Gyulavarsánd, Bors-Ártánd, Érmihályfalva-Nyírábrány, Csanálos-Vállaj, Pete-Csengersima.
Ezen túlmenően az autóbusszal, mikrobusszal utazók számára Magyarország területén két humanitárius folyosó áll rendelkezésükre, ők a nagylaki és a borsi határátkelőnél léphetik át a határt, mindkét irányba. Ezzel egy időben a határátkelők nem folyamatosan, hanem meghatározott órarend szerint működnek. A személygépkocsival és autóbusszal közlekedők hétköznap reggel 7 és éjjel 1 óra között, míg hétvégén éjjel-nappal átkelhetnek, ugyanakkor a 2,4 tonnánál nagyobb teherautók, valamint a határ menti ingázók bármilyen napszakban használhatják az átkelőket. Az utasokat az úti okmányok ellenőrzésén kívül járványügyi vizsgálatnak, lázmérésnek is alávetik, emellett áttekintik a kitöltött járványügyi nyilatkozatukat is.
A koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős magyarországi operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa pénteken közölte: román-magyar viszonylatban továbbra is biztosított a tranzitforgalom Nyugat-Európából és Nyugat-Európába. A tranzitlehetőségek bővültek azokkal a személyautókkal, autóbuszokkal és kisbuszokkal szállított román állampolgárokkal, akik a Liszt Ferenc repülőtérről utaznak tovább, vagy gépük Magyarországra érkezik és innen indulnak haza. Kiss Róbert rendőr alezredes elmondta, az e célból érkező gépkocsivezetők és utasaik a beutazáskor szintén mentesülnek a hatósági házi karantén alól.
Mint arról beszámoltunk, Marcel Vela román belügyminiszter budapesti tárgyalásait követően, a nagylaki határátkelőnél jelentette ki kedden este, hogy a magyar kollégájával, Pintér Sándorral folytatott megbeszélésén megállapodtak, miszerint a Nyugat-Európából hazatartó román állampolgárok számára öt új átkelőt nyitnak meg szerdán Románia nyugati határszakaszán. Ezek egy része csak csütörtökön nyílt meg, de már aznap kiderült, hogy például a Szatmár megyei (Csanálos-Vállaj, Pete-Csengersima) és a nagyszalontai átkelőt továbbra is csak az ingázók használhatják. Emiatt két határátkelőnél jelentős torlódás alakult ki.
Péntek kora esti helyzetkép szerint Borsnál több mint félórás a várakozási idő, itt nyolc sáv a belépő-, hat a kilépőforgalom számára üzemel. Nagylaknál továbbra is legkevesebb két órát kell várakozni belépéskor: itt hét beléptetősávon és további 9 mobil pontnál zajlik a határellenőrzés.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
szóljon hozzá!