
Csomortányi István, az EMNP frissen megválasztott elnöke (balról a harmadik) a párt elnökségének új tagjai, valamint fővédnöke, Tőkés László társaságában
Fotó: EMNP
Érvénytelennek tekinti az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnökválasztásának eredményét a szombati megmérettetésen alulmaradt Soós Sándor. Csomortányi István, az alakulat új vezetője szerint nincs ok kételkedni a voksolás szabályszerűségében, és készül az előtte álló kihívásokra.
2019. március 24., 14:272019. március 24., 14:27
2019. március 24., 16:442019. március 24., 16:44
A néppárt szombaton Nagyváradon rendezett országos küldöttgyűlésén Csomortányi István 84, míg ellenjelöltje 83 szavazatot kapott a tisztújításon, amelyen eredetileg öt elnökjelölt indult. A zárt ajtók mögött rendezett szavazást megelőzően Szilágyi Zsolt, az EMNP eddigi elnöke és Toró T. Tibor ügyvezető elnök Csomortányi István, míg a székelyudvarhelyi Nagy Pál Soós Sándor javára visszalépett.

Új elnököt választott Csomortányi István személyében az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) az alakulat 6. országos tisztújító küldöttgyűlésén szombaton Nagyváradon.
„Jelen volt és szavazott 170 küldött, ennek megfelelően az egyszerű többség 86 szavazatot jelent. Csomortányi István 84 szavazatot kapott, én 83-at. Igaz, hogy egy szavazattal megelőzött, de nem kapott elég voksot. Akkor lett volna érvényes a választás, ha megerősítő szavazást kérnek, ahol megkapja a jelen lévő küldöttek szavazatainak többségét” – jelentette ki lapunknak a küldöttgyűlésig a párt országos alelnöki tisztségét betöltő politikus, aki a hétvégi tisztújítást követően azonban már nem kapott helyet az elnökségben. Soós Sándor hozzátette, a történtek nyomán az eljárás értelmezését kéri fel az alakulat szabályzat-felügyelő bizottságától.
Soós Sándor vitatja a választás jogszerűségét
„A bizottság döntésének függvényében megfontolom a további lépéseket” – fogalmazott lapunknak Soós Sándor, aki bővebben nem kívánta részletezni, hogy mit jelentenek a további lépések.
„A szavazás törvényességét a párt jogászai is megerősítették, így nincs okom kételkedni abban, hogy minden a legnagyobb rendben történt” – nyilatkozta lapunknak vasárnap a néppárt új elnöke.
A nagyváradi politikus egyébként az általa és az alakulat előtt álló feladatokkal kapcsolatban a Krónikának elmondta, hogy a párt új elnökségének igen nehéz körülmények között kell kiutat találnia a romániai belpolitikai helyzetben. „Idén lesz harminc esztendeje a temesvári forradalomnak és ezzel együtt harminc éves lesz a sajátos román demokrácia és a kommunizmus utáni magyar közképviselet. Számot kell vetnünk ezzel a három évtizeddel és ha mérleget vonunk, nincs sok okunk az örömre. Közel félmillió magyarral él kevesebb Erdélyben, mint 1989-ben, gyakorlatilag egyetlen közösségi célunk sem teljesült, a területi autonómia, az önálló magyar egyetem, a magyar nyelvhasználat, jelképeink szabad használatának ügye mind megoldatlan maradt. Az elkobzott magyar vagyonok visszaszolgáltatása nem csupán elakadt, de a Bánffy-család esetében látjuk, hogy megindult a visszaállamosítás is” – fogalmazott megkeresésünkre Csomortányi István.
A 36 éves politikus szerint a súlyos helyzetből történő útkeresést tovább nehezíti, hogy miközben jól kitapintható a magyar–magyar együttműködés iránti igény, a nagyobbik erdélyi magyar politikai alakulat, az RMDSZ gond nélkül összefog a román szocialistákkal, és mindenben segíti őket, de az európai parlamenti választások kapcsán az erdélyi magyar pártokkal semmilyen megállapodásra nem hajlandó. Csomortányi István a legnagyobb veszélyt ma abban látja, hogy az erdélyi magyarságot akarata ellenére kényszerítették fel „a PSD süllyedő hajójára” és ennek következményei lesznek, ha nem változtat rajta a közösség.
Csomortányi István az alakulat előtt álló legfontosabb feladatnak a jövő évi önkormányzati választásokra való felkészülést nevezte meg
Fotó: EMNP
„A román politikai tér hatalmasat változott. A korábbi kétosztatúság megengedte a hintapolitikát, azonban a széttagolódott román pártvilág ma már nagyrészt súlytalanná tette bukaresti képviseletünket és amennyiben a változás iránti igényeknek nem tudunk megfelelni, azzal is számolnunk kell, hogy egyre több magyar szavaz majd román pártokra. A Felvidék hasonló folyamatai megmutatták a jelenség visszafordíthatatlanságát és a katasztrofális következményeket” – nyilatkozta lapunknak a néppárt új elnöke. Az alakulat előtt álló legfontosabb feladatnak Csomortányi István a szabad pályát jelentő önkormányzati választásokra való felkészülést nevezte meg.

Toró T. Tibort, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alapító elnökét kéri fel az ügyvezető elnöki feladatok ellátására Csomortányi István, a párt szombaton megválasztott új elnöke.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
szóljon hozzá!