
Toró T. Tibor
Toró T. Tibort, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alapító elnökét kéri fel az ügyvezető elnöki feladatok ellátására Csomortányi István, a párt szombaton megválasztott új elnöke.
2019. március 24., 15:452019. március 24., 15:45
2019. március 24., 17:492019. március 24., 17:49
Csomortányi az MTI-nek elmondta: Toró T. Tibor – aki az elmúlt ciklusban is a párt ügyvezető elnöke volt – olyan politikus, akire mindig számítani lehetett, ezért nem tartja szükségesnek a változtatást ezen a poszton.
„A megújulás kapcsán volt véleménykülönbség, de a célokat tekintve teljes az egyetértés a különböző területi szervezetek és vezetőik között, és ez fontos alap ahhoz, hogy gond nélkül folytassuk a munkát” – nyilatkozta
Csomortányi István úgy vélte, hogy a megújulás és a folytonosság kettős üzenetével nyerte meg a küldöttek többségének a bizalmát. Szerinte egyrészt jól kitapintható volt a küldöttgyűlésen a megújulás igénye, amit a román belpolitikában és a Kárpát-medencei magyar nemzetpolitika helyzetében bekövetkezett változások váltottak ki. Másrészt viszont a folytonosság üzenetére is szükség volt, mert – mint fogalmazott –
Az elnök elmondta: a héttagú elnökség nagyobbrészt megújult, csak Toró T. Tibor és Zatykó Gyula képviselik a régieket benne. Hozzátette: az elnökség megválasztásánál tekintettel voltak a területi eloszlásra, a különböző területi szervezetek maguk tettek javaslatot egy-egy alelnöki tisztség betöltésére. Sajnálatosnak tartotta, hogy Belső-Erdély – ahonnan az elnöki tisztségért folytatott versenyben alul maradt vetélytársa, Soós Sándor származik – nem élt a jelölés jogával.
Az EMNP területi szervezetei a párt öt politikusát jelölték az elnöki tisztségre, de a Nagyváradon szombaton tartott országos küldöttgyűlés zárt ajtók mögött tartott tisztújításán csak Csomortányi István korábbi Bihar megyei elnök, és Soós Sándor alelnök mérkőzött meg. Szilágyi Zsolt leköszönő elnök és Toró Tibor ügyvezető elnök Csomortányi javára, Nagy Pál Hargita megyei elnök pedig Soós Sándor javára lépett vissza. A leadott 170 szavazatból Csomortányi 84, Soós 83 szavazatot kapott, három szavazatot érvénytelennek találtak.
A 36 éves Csomortányi István 15 évvel ezelőtt az Erdélyi Magyar Ifjak egyesületben kezdte közéleti tevékenységét, 2012 óta vezette az EMNP Bihar megyei szervezetét. Az építőmérnökként dolgozó politikus szüleivel egy négyhektáros gyümölcsösben is gazdálkodik. Nős, első gyermeke születését várja.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
szóljon hozzá!