
Fotó: Román Határrendészet
Huszonnégy óra alatt negyvenegy, kamionokban elrejtőzött, illetve a zöld határ felé tartó bevándorlót találtak a Nagylak II–Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen a hatóságok – közölte csütörtökön honlapján a román határrendészet.
2020. szeptember 10., 22:202020. szeptember 10., 22:20
2020. szeptember 10., 22:232020. szeptember 10., 22:23
Legtöbben egy román sofőr által vezetett román rendszámú kamionból kerültek elő csütörtökön, nem sokkal éjfél után. A kamion az iratok szerint alumínium lemezeket szállított Svájcba, ám a határrendészek kockázatelemzés alapján félreállították és alaposan átvizsgálták a járművet. A tehertérből 29 férfi került elő, akik török állampolgároknak vallották magukat.
Négy bevándorlót a két jármű teherterében, kettőt pedig a mezőn találtak meg, amint a zöld határ felé tartottak. A csoporthoz afganisztáni és iráni állampolgárságú személyek tartoztak, négyen közülük kiskorúak voltak.
A román határrendészet további két esetről is beszámolt közleményében. Szerdán reggel egy román kamion pótkerekén kialakított rejtekhelyen próbált átjutni a határon egy török férfi és nő. A negyedik esetben egy bolgár kamion teherteréből került elő négy afganisztáni és pakisztáni fiatal. A bevándorlók valamennyi esetben elismerték, hogy illegálisan próbáltak átjutni a román-magyar határon, hogy Nyugat-Európa felé folytassák útjukat.
A határrendészet közleménye szerint a gépkocsik vezetői ellen embercsempészet, a bevándorlók ellen illegális határátlépési kísérlet miatt indult vizsgálat.
Romgaz a következő napokban ténylegesen aláírja az Azomureș vegyipari kombinát átvételéről szóló szerződést, miután pénteken sikeresen lezárult az összes kötelező jóváhagyási eljárás.
Csaknem tíz év alatt 7000 gazda részesült támogatásban, 120 nagyberuházás valósult meg, élelmiszer-feldolgozók, raktárak, szállodák épültek az erdélyi gazdaságfejlesztési program keretében. Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány igazgatóját kérdeztük.
Brassó az első város, amely csatlakozik a Lift az életért elnevezésű projekthez, amelynek célja, hogy a négyemeletes panelházakban is szereljenek be liftet, megkönnyítve ezáltal az ott lakók életét.
Országszerte az ilyenkor megszokottnak megfelelően alakul a hőmérséklet a következő két hétben; a hét elején és a jövő héten többfelé kialakulhatnak záporok, jelentősebb mennyiségű csapadékra azonban kevés az esély.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Dominic Fritz megtartja pártelnöki tisztségét a Mentsétek meg Romániát Szövetségben (USR), miután néhány héten belül elveszíti polgármesteri mandátumát Temesváron.
A Kovászna megyei Oltszemen található Mikó‑kastély átfogó restaurálási projekt révén teljesen megújult, és 2026 őszétől a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum külső egységeként, Székely Lovasmúzeum néven működik tovább.
Vasárnap Szászfenesen felavatták a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum új épületét, amely 145 millió lejes beruházással valósult meg. A Leányvárban felépült múzeum megnyitó ünnepségén részt vett Demeter András István ügyvivő kulturális miniszter is.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) közölte, a romániai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségét szeptember 5-én, szombaton 11 órától tartják Gyulafehérváron az érseki székesegyházban.
Kétarcú időjárással búcsúzik augusztus: miközben vasárnap a Kárpátok térségében heves zivatarokra, felhőszakadásokra és jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, hétfőn az ország nyugati felében ismét a hőség kerül előtérbe.
szóljon hozzá!