
Képünk illusztráció
Fotó: Beliczay László
A második félév február 8-ai kezdete óta Brassó megyében 35 diáknál és 17 tanügyi alkalmazottnál diagnosztizáltak koronavírust, aminek nyomán 19 osztálynak kellett visszatérnie az online oktatáshoz – vont mérleget a Brassó megyei tanfelügyelőség.
2021. február 17., 09:112021. február 17., 09:11
Az új számok azt mutatják, hogy négy nap alatt megháromszorozódott a koronavírussal fertőzött diákok aránya Brassó megyében, hiszen pénteken még azt jelentették, hogy 11 diáknak lett pozitív a Covid-19-tesztje, és 7 osztály esetében függesztették fel a jelenléti oktatást.
A tanfelügyelőség ugyanakkor arról is tájékoztatott, hogy Brassó megyében
A megyében amúgy 25 településen zöld, 27 településen sárga forgatókönyv szerint zajlik a tanítás, 6 helységben pedig továbbra is az online térben oktatnak.

Nem ad okot aggodalomra Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter szerint az a tény, hogy a tanintézetek megnyitását követően csaknem háromszáz diáknál diagnosztizáltak koronavírust. Elmondása szerint „a kockázat kezelhető”.

Jó a helyzet az iskolákban a jelenléti oktatás hétfői újraindulása óta - jelentette be Klaus Iohannis államfő csütörtökön este, miután Sorin Cîmpeanu oktatási miniszterrel egyeztetett.
Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
szóljon hozzá!