2011. február 22., 10:352011. február 22., 10:35
Példaként említette, hogy a Hargita megyével közös határon a csíkszentimrei közbirtokosság és az erdővidéki Olasztelek tart igényt ugyanarra az erdőre, míg a Brassó megyei határon a háromszéki Bölön mellett, a Korlát völgyében élő romák helyzetét kellene rendezni. Mint arról korábban beszámoltunk, a Kovászna megyéhez tartozó mezőgazdasági területként telekkönyvezett húsz hektáron, 130 házban mintegy 600 szászmagyorósi cigány lakik. A törvénytelenül betelepedett romák Brassó megyei személyazonossági igazolvánnyal rendelkeznek, és ezen nem is akarnak változtatni.
A két megye prefektúrája már több tervet is kidolgozott a romatelep helyzetének rendezésére: területcsere, költöztetés, megyehatár-módosítás, a természetes határ, a Korlát-patak medrének újraszabályozása, azonban egyik megoldást sem sikerült gyakorlatba ültetni. György Ervin elmondta, a héten újra egyeztetnek a brassóiakkal. A legnagyobb gondok mégis Buzău megyével vannak: Zágon és Gura Teghii, Zágon és Siriu, illetve Szitabodza és Siriu község között a szomszédos megye érintett önkormányzatai nem fogadják el a Kovászna megyei települések által javasolt határt. György Ervin elmondta, a héten a két prefektúra által kijelölt bizottság az 1968-as megyésítéskor rajzolt térképek alapján próbál igazságot tenni. A megyék határai közötti vitás kérdések lezárására március végéig adott haladékot a kormány.
Gondok vannak a mezsgye kijelölésével a megyehatáron belül is: mint ismert, Málnás község Mikóújfaluval, Esztelnek község pedig Kézdiszentkereszttel vitázik az adminisztratív határok fölött.
A földterületek tulajdonjogával kapcsolatos, több mint tíz éve húzódó viták viszont véget érhetnek Háromszéken – jelentette be a megye prefektusa. Az elöljáró szerint a legjobb megoldást a Kovászna városi önkormányzat által kidolgozott intézkedés jelentheti, melynek mintájára a megye több településén is pontot lehetne tenni a többéves viták végére. Elmondta, a Kovászna városához tartozó egykori termelőszövetkezetnek Tamásfalva határában is voltak földjei, így a 18-as földtörvény alapján több tucat kovásznainak, környékbelinek ezen a területen mérték vissza a jussát. Bár a birtoklevelet is kiállították, a kovásznai tulajdonosok soha nem tudták használni a birtokukat, mert a helybeliek is igényt tartottak a település határában levő földekre, és pert indítottak.
A kovásznai önkormányzat a napokban felajánlott egy 65 hektáros területet, hogy azt mérjék ki a kovásznai tulajdonosoknak. A cserével az érintettek elégedetlenek, hiszen a szörcsei termőföld helyett csak kovásznai legelőt kapnak, de kénytelenek lesznek elfogadni ezt a megoldást, különben soha nem tudnak a földjeik birtokába jutni. A cserét a Kovászna megyei földosztó bizottság is támogatja, hangsúlyozta a kormánybiztos. Hasonló vita zajlik a nagyborosnyói önkormányzat és a cófalvi közbirtokosság között, az erdővidéki települések lakói mintegy 40 hektár erdő tulajdonjogáról egyeztetnek. Barót területén több mint tíz hektár területre bocsátott ki birtoklevelet a Brassó megyei ágostonfalviaknak a szomszédos megye földosztó bizottsága, ezeket meg lehet támadni a bíróságon, hiszen minden bizottság csak a saját adminisztratív területén állíthat ki birtokleveleket, mondta a prefektus.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.