2009. február 19., 16:392009. február 19., 16:39
Magyarul tanítják a közösségi rendőröket Nagyváradon, a lakossággal való jobb kapcsolattartás érdekében. „A polgármesteri hivatal által kezdeményezett nyelvtanfolyam jövő héten kezdődik” – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Biró Rozália. Az alpolgármester a polgármesteri hivatal fennhatósága alá tartozó igazgatóságokat és önálló ügyvitelű vállalatokat is értesítette a nyelvtanulási lehetőségről. A vállalatok esetében elsősorban az ügyfélszolgálatokon dolgozóknak ajánlják a nyelvtanfolyamot, a közösségi rendőrség 48 tagjának azonban azt kötelező elvégezni. A polgármesteri hivatal alkalmazottjainak ugyan nem kötelező, de ajánlott eljárni a heti két-három nyelvleckére, hogy kommunikálni tudjanak a hozzájuk forduló magyar lakosokkal.
Biró Rozália ugyanakkor bejelentette: a magyar nyelvű változatai is elkészültek a polgármesteri hivatal formanyomtatványai egy részének, ígérete szerint ezt is hozzáférhetővé teszik az ügyintézésben. Az alpolgármester hangsúlyozta: a magyar nyelv használatának a közintézményekben és a hivatalokban törvény biztosította jog, melyel a város magyar polgárainak élnie kell.
Korábban Kovászna megyében is felmerült, hogy magyar nyelvtanfolyamra küldjék a rendőrség alkalmazottjait, mivel sok településen a lakosság nem beszél románul, a rendőrök viszont nem tudnak magyarul. Ezt Tamás Sándor megyei tanácselnök is támogatásáról biztosította, aki elismételte: a törvény szerint ahol a kisebbség aránya meghaladja a 20 százalékot, a lakossággal kapcsolatot tartó hivatalnokoknak beszélniük kell az adott kisebbség nyelvét. „A rendőröket nem lehet kötelezni, hogy megtanuljanak magyarul, de biztosítani kell számukra ezt a lehetőséget” - mondta. Corneliu Câmpeanu Kovászna megyei rendőrparancsnok azonban csütörtökön úgy vélekedett: nincsenek gondok a rendőrség és a lakosság közötti kommunikációban és fölöslegesnek tartja a nyelvtanfolyam beindítását. Állítása szerint a rendőrségi alkalmazottak több mint egynegyede magyar nemzetiségű, összességében pedig a megye rendőreinek megközelítőleg fele beszéli a magyar nyelvet. „Magyar nyelven verseket ugyan nem írok, de a hétköznapi kommunikációhoz szükséges kifejezéseket ismerem” - mondta a rendőrparancsnok. Hozzátette: jogában áll tolmácsot fogadni annak az állampolgárnak aki nem beszéli az államnyelvet.
A sepsiszentgyörgyön az RMDSZ kezdeményezésére korábban már szerveztek magyar nyelvtanfolyamokat, amelyeken csendőrök, rendőrök is tanultak. Buzsi Andrea, a Kovászna megyei rendőrség szóvivője szerint a rendőrállomány mintegy 40 százaléka beszél magyarul, és a falusi őrsökön általában minden rendőr érti a magyar beszédet.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.