Hirdetés

Nagyvárad: törvénytelen illetékek az elhanyagolt épületekre

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Nem vezetheti be az elhanyagolt épülethomlokzatokra fizetendő illetéket Nagyvárad önkormányzata, miután a közigazgatási bíróság úgy döntött, az erről szóló tanácsi határozatok nem felelnek meg a törvény előírásainak.

Nagy Orsolya

2010. december 09., 09:022010. december 09., 09:02

Gavrilă Ghilea Bihar megyei kormánybiztos tegnap jelentette be: úgy értesült, intézménye megnyerte a városvezetőség döntéseinek megsemmisítését célzó pert. Ilie Bolojan nagyváradi polgármester a Mediafax hírügynökségnek azt nyilatkozta: várja, hogy a bíróság őt is hivatalosan értesítse döntéséről, illetve indokolja is meg azt, de azt már most kijelentette, hogy biztosan fellebbez a városvezetőség.

Mint arról lapunk is beszámolt, a megyei prefektúra október elején közigazgatási bíróságon támadta meg a megyeszékhely tanácsának azon határozatait, amelyek a belváros épületeinek felújítására felállított stratégiához kapcsolódnak. A város vezetősége korábban alapítványt hozott létre, amely a tervek szerint kamatmentes kölcsönnel támogatta volna azokat a belvárosi háztulajdonosokat, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy saját pénzükön hozzák rendbe ingatlanuk homlokzatát, főleg akkor, ha műemlék épületről van szó, annak helyreállítása ugyanis igen bonyolult.

Az alapítvány kasszájába jutottak volna azok az összegek, amelyeket a házfalukat elhanyagoló váradiak fizettek volna speciális adó gyanánt, emellett az alapítvány európai uniós pénzekre is pályázhatna, amelyekből a belvárost szépítené. A prefektus nemrég azzal indokolta a közigazgatási eljárás indítását, hogy a stratégia a tágan értelmezett és hivatalosan körbehatárolt történelmi belváros területén álló összes épületre vonatkozott volna, nem csak a műemlékekre, ez pedig szerinte nem tisztességes.

A nemzeti liberális párti (PNL) Bolojan ezzel szemben úgy véli, a demokrata-liberális (PDL) Ghilea egyetlen célja a perrel, hogy akadályozza a váradi liberális többségű városvezetőség törekvéseit. A polgármester a botrány kitörésekor dokumentumokkal bizonyította, hogy a tavasszal elfogadott stratégiát még akkor legálisnak nyilvánította a prefektúra, s furcsállja, miért változtatott hozzáállásán októberig. Gavrilă Ghilea akkori közleményében kijelentette: nem igaz, hogy nem figyelmeztette előre a helyi önkormányzatot a négy határozatban fellelhető problémákra, és csak azért fordult bírósághoz, mert a testület nem végezte el a szükséges módosításokat – ami viszont Bolojan szerint nem igaz. A szabályzatrendszer, amelynek legismertebb összetevője a műemlékadóként ismert speciális helyi illeték, így még mindig nem léphet érvénybe.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
Hirdetés