
Tíz elektromos rollert koboztak el
Fotó: politiadefrontiera.ro
Két tucat kerékpárt és elektromos rollert koboztak el az Arad megyei határrendészek, miután a fuvarozók nem tudták igazolni az áru eredetét. A hagyományos és elektromos kétkerekű járművek összértéke mintegy 172 ezer lej.
2025. november 04., 15:002025. november 04., 15:00
A nagylaki határrendészek a közúti ellenőrzések során két román állampolgárt azonosítottak, akik megpróbáltak 24 kerékpárt és elektromos rollert behozni az országba, amelyek vélhetően lopottak voltak, és becsült értékük körülbelül 172 ezer lej, azaz majdnem 35 ezer euró.
A csempészek az elmúlt hétvégén akadtak horogra, de a határrendészet csak most számolt be az esetről. A határátkelőhelyhez közeli utakon végeztek szúrópróbaszerű ellenőrzéseket az egyenruhások, akik ennek során megállítottak egy Lengyelországban, illetve egy Romániában bejegyzett járművet, amelyeket két román állampolgár vezetett – egyikük 22, a másik 41 éves.
A mintegy 172 lej értékű eszközöket lefoglalták, a sofőröket pedig az intézmény székhelyére kísérték kihallgatásra, ami során kiderült, hogy az egyik sofőr nem is rendelkezik vezetői engedéllyel. A határrendészek orgazdaság és jogosítvány nélküli járművezetés bűncselekményének gyanújával indítottak eljárást.
Értékes mechanikus és elektromos kerékpárok is voltak a szállítmányban
Fotó: politiadefrontiera.ro
Az utóbbi időben egyre több illegális elektromos roller- és kerékpárszállítmányra bukkannak az nyugati határszélen a rendőrök. A múlt héten beszámoltunk arról, hogy ugyancsak Nagylaknál egy 25 éves romániai férfi közel százezer euró értékben hozott be az országba ilyen járműveket, de ő is lebukott egy rutinellenőrzés során, s mivel nem tudta igazolni az áru eredetét, elkobozták tőle a járműveket.

Orgazdaság miatt büntetőeljárást kezdeményeztek az Arad megyei határrendészek egy férfi ellen, akik majdnem százezer euró értékben akart behozni az országba elektromos kerékpárokat és rollereket.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
szóljon hozzá!