
Fotó: Rompres
2007. július 19., 00:002007. július 19., 00:00
Erre azonban csak akkor jogosultak, ha a fiatal munkaerőt legalább három évig foglalkoztatják, ugyanis ha komoly indok hiányában korábban elbocsátják, kamatostól vissza kell téríteniük az állami támogatást. Ettől függetlenül a Szatmár Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség tapasztalatai szerint az állami bértámogatás serkentőleg hat a munkáltatókra, és az alkalmazott fiatalokat többnyire nem is bocsátják el az első három év alatt. A munkáltatók egy szakmunkásképzőt végzett fiatal után az országos minimálbért kapják 12 hónapig, egy középiskolát vagy főiskolát végzett személy után a minimálbér 1,2-szeresét, valamint a minimálbér 1,5-szörösét, ha az alkalmazott felsőfokú végzettséggel rendelkezik. Ez a támogatás csak akkor folyósítható, ha a diák az iskola elvégzését követő 12 hónapon belül munkába áll. Minden végzősnek ajánlott a vizsgák lejártát követő 60 napon belül bejelentkezni a megyei munkaerő-foglalkoztatási ügynökségnél, ugyanis csak így válhatnak jogosulttá a munkanélküli-segélyre, amennyiben nem sikerül elhelyezkedniük.
A frissen végzettek mihamarabbi munkába állását azzal is igyekszik támogatni az állam, hogy az alkalmazottak prémiumban is részesülnek, ami megegyezik az országos minimálbér öszszegével. Amennyiben egy fiatal nem talál a képzettségének megfelelő állást, és munkanélküli-segélyt kap, de később mégis sikerül munkába állnia, 12 hónap elteltével egy összegben kézhez kapja a segélynek azt a részét, ami járt volna neki, ha nem kezd el dolgozni.
Az állami segítség Szatmár megyében is jól jön, bár az előző évekhez képest tavaly már kevesebben éltek vele. Daniela Cerneşteanu, a Szatmár Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség szóvivőjétől kapott adatok szerint az intézmény közvetítésével 2004-ben 384, 2005-ben 374, tavaly pedig 223 végzős talált munkát. Ez utóbbiak közül 62 rendelkezett szakiskolával, 93 líceumi, illetve főiskolai, míg 68 egyetemi diplomával. A 2004-es év végén 107, a 2005-ös év végén 153, míg tavaly 171 munkanélküli segélyen lévő frissen végzett szerepelt a nyilvántartásukban. Erre az évre még nincsenek pontos adataik, ugyanis még nem járt le a nyilvántartásba vételre kijelölt 60 nap. A szóvivő szerint ezek az adatok igen kedvezőnek mondhatók a frissen végzettek elhelyezkedésével kapcsolatban. „A tavaly év végi adatok még nem tükrözik teljes mértékben a 2006-ban végzett diákok elhelyezkedésének arányát, ugyanis ők idén nyárig még benne voltak abban a 12 hónapban, ameddig még igényelhető utánuk a fizetéspótlék” – tette hozzá Daniela Cerneşteanu. A szóvivő szerint az ügynökségnek nincsenek pontos adatai arra nézve, hogy összesen hány végzős keres, illetve kap állást a megyében, ugyanis nem mindegyikük jelentkezik ügynökségnél.
Sokszor nagyobb előny a tapasztalat
Mivel Szatmár megyében leginkább varrodákba keresnek alkalmazottakat, az állásbörzéken is sok ruhagyár képviselteti magát. „Tavaly alkalmaztunk ugyan egy felsőfokú végzettséggel rendelkező textilmérnököt, azonban többnyire szakiskolát végzetteket vagy érettségivel rendelkezőket keresünk szalagmunkára – nyilatkozta lapunknak egy varroda személyzeti osztályának vezetője. – Igyekszünk minél inkább kihasználni a frissen végzettek után járó állami bértámogatást. A cégünk által alkalmazott fiatalok többsége olyan munkakörben kezdi, ahol nem kell bonyolult munkát végeznie, így pár nap alatt elsajátíthatják a legszükségesebb tudnivalókat. Ezenkívül a tevékenységük igen egyszerűen ellenőrizhető, így komolyabb mulasztások esetén könnyen felbonthatjuk a munkaszerződésüket. Erre azonban nagyon ritkán kerül sor.”
A munkáltatók egy része azonban a bértámogatás ellenére sem részesíti előnyben a frissen végzetteket, hanem inkább tapasztalt alkalmazottakat keres. „Tudunk ugyan a fiatalok után járó állami támogatásról, de nem szoktunk kezdőket alkalmazni – magyarázta az egyik szatmárnémeti vendéglő tulajdonosa. – Inkább idősebb, tapasztaltabb beosztottakat keresünk, mivel nálunk fontos a szakértelem és a megbízhatóság. Az is megtörténik, hogy a konkurenciától csábítjuk el nagyobb fizetésért a már bevált alkalmazottakat, mert rájöttünk, hogy nekünk hosszabb távon megéri megfizetni a jó munkaerőt.”
Civil előnyök
A frissen végzett diplomásokat a felsorolt kedvezmények különösen vonzóvá teszik a szűkösebb anyagi keretekkel rendelkező civil szervezetek számára is. „Tavaly végeztem ökológiaszakon, és közel egyéves hiábavaló próbálkozás után végül egy természetvédelmi és turisztikai egyesületnél kaptam munkát – magyarázta egy idén alkalmazott fiatal. – Több céghez is elküldtem az önéletrajzomat,
viszont sokuk arra sem méltatott, hogy visszajelezzen. Az egyesületnél a fizetésem ugyan nem túl nagy, négy és ötszáz lej között keresek, viszont úgy gondolom, szakmai szempontból ez az állás nagyon jó számomra. Remélem, a közeljövőben egyre nagyobb szerepet tudok majd vállalni a szervezet életében, és pályázatokban is dolgozhatok, mert így a keresetem is jóval meghaladhatja a mostanit.”
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.