2010. június 22., 13:322010. június 22., 13:32
Az MPP Kolozs megyei szervezetének vezetői, Csép Sándor elnök és Simon Csaba ügyvezető elnök által aláírt dokumentum szerint „érthetetlennek és sértőnek” tartják, hogy az MPP-re nem terjedt ki a politikus figyelme akkor, amikor politikai és társadalmi szervezetek képviselőivel, egyházi vezetőkkel is találkozott Erdélyben. „Mindez méltatlan és megalázó volt számunkra, mert a két párt eszmei-erkölcsi alapja és politikai programja igen közel áll egymáshoz” – olvasható a nyilatkozatban.
A nyilatkozat aláírói emlékeztetnek arra, hogy a 2008-as helyhatósági választásokon az MPP százezer voksot gyűjtött, így 29 polgármester és alpolgármester, valamint 508 önkormányzati képviselő nyerte el a párt színeiben a szavazók bizalmát.
Az aláírók értetlenségüket fejezték ki amiatt, hogy Semjén Zsolt nem találkozott az MPP országos vezetőségével. „Nem hinnénk, hogy Semjén Zsolt osztaná a politikai ellenfeleink által hangoztatott érveket, miszerint az MPP jelentéktelen alakulat” – vélik az aláírók, „hiszen tagadhatatlan, hogy azt a szavazat-többletet, amely Băsescu elnök újraválasztását eredményezte, ez a párt adta”.
A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.
Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.