Hirdetés

MOGYE: több száz diák tüntetett a diszkriminatívnak tartott új vizsgarendszer ellen

•  Fotó: Forrás: MMDSZ

Fotó: Forrás: MMDSZ

A Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológai Egyetem (MOGYTTE) közel háromszáz diákja tiltakozott péntek este az egyetemen bevezetett új vizsgarend ellen. A közösségi hálón szerveződött tüntetésen a magyar diákok mellett az egyetem angol és román szakán tanulók közül is többen részt vettek.

MTI

2019. január 26., 14:222019. január 26., 14:22

2019. január 30., 12:322019. január 30., 12:32

Márton László, a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség elnöke szombaton az MTI-nek elmondta:

a hétfőn kezdődött vizsgaidőszak előtt két héttel olyan szabályozást vezettek be az egyetemen, amely szerint azonos tételek és pontozás alapján kell az egyetem román, magyar és angol szakán is megtartani a vizsgákat.

Hirdetés

A szabályozást a magyar tagozat képviselőinek távollétében fogadta el az egyetem szenátusa.

Szabó Béla, a magyar tagozat vezetője korábban az MTI-nek diszkriminatívnak nevezte a vizsgarendszert. Hozzátette: ha a magyar oktatók a román kollégáik által készített vizsgatételeket fordítják magyarra, másodrendű szerepbe kényszerülnek, ha viszont a tételek felét ők készítik el, akkor többletmunkát kell végezzenek, hiszen a román tételeket magyarra, a magyarokat pedig románra kell fordítaniuk.

A román tanárok ugyanis a magyar nyelvet nem ismervén nem tudják ezt a feladatot elvégezni.

•  Fotó: Forrás: MMDSZ Galéria

Fotó: Forrás: MMDSZ

A Népújság szombati számában közölt összeállítás Nagy Előd rektorhelyettest idézte, aki szerint a magyar oktatók többsége aláírásával nyomatékosította, hogy nem fogadja el ezt a vizsgáztatási módot, és hasonló nehézségi fokban, hasonló stílusban, hasonló pontozás szerint, de önállóan megalkotott tételek alapján kéri számon a tananyagot.

A Népújság összeállítása szerint a közös vizsgarendszer azért is problémás, mert kötelezi a közös bibliográfia használatát, és kizárja az oktatásból a román nyelven nem elérhető magyar nyelvű szakkönyveket.

Galéria

Leonard Azamfirei rektor korábban az MTI-vel azt közölte, hogy az egyetem vezetése hétfő délután tárgyal a magyar tagozat képviselőivel a magyar nyelvű képzés gondjairól.

korábban írtuk

MOGYE-ügy: a rektor szerint „erőltetett” összekapcsolni az angol és a magyar fakultás ügyét
MOGYE-ügy: a rektor szerint „erőltetett” összekapcsolni az angol és a magyar fakultás ügyét

Leonard Azamfirei rektor szerint „erőltetett kísérlet” a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológai Egyetem (MOGYTTE) keretében létrejövő angol kar és a magyar tagozat által évek óta hiába követelt magyar kar ügyét összekapcsolni.

A MOGYE-n 2011-ben alakult ki éles konfliktus az állami egyetem román vezetése és magyar tagozata között amiatt, hogy az egyetem vezetése az intézményi autonómiára hivatkozva nem léptette életbe az új oktatási törvény magyar szempontból fontos előírásait. A konfliktust a jobboldali Ungureanu-kormány úgy próbálta rendezni, hogy kormányhatározattal hozta létre az egyetemen belül a magyar kart. Intézkedése miatt 2012 májusában a szociáldemokrata ellenzék bizalmatlansági indítványt terjesztett be a parlamentben, és megbuktatta a kormányt.

A MOGYE román királyi rendelettel kizárólag magyar tannyelvű intézményként alakult 1945-ben. Az intézményben a kommunista pártvezetés szóbeli utasítására vezették be 1962-ben a román nyelvű oktatást is, amely fokozatosan háttérbe szorította a magyar orvosképzést. Az elmúlt években az egyetem vezető testületei a román oktatók kétharmados többségével működtek, és a magyar tagozat elsorvasztására törekedtek.

Galéria

A MOGYE tavaly egyesült a marosvásárhelyi Petru Maior Tudománygyetemmel, és a fúzió által létrejött a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológai Egyetem (MOGYTTE). A magyar tagozat tavaly szeptemberben arról döntött, hogy a magyar vezetők mindaddig nem töltik be tisztségeiket, amíg nem születik a magyar nyelvű oktatás jövőjét hosszú távon biztosító, megnyugtató döntés. Távolmaradásukkal az ellen tiltakoztak, hogy álláspontjukat rendszeresen figyelmen kívül hagyta az egyetem vezetése.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában

Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában
2026. szeptember 23., szerda

Veszélyes rollerezés, iskolai erőszak, albérletcsalások: ezekre figyelmeztet a kolozsvári rendőrség

Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.

Veszélyes rollerezés, iskolai erőszak, albérletcsalások: ezekre figyelmeztet a kolozsvári rendőrség
2026. szeptember 23., szerda

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után

Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés

Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés
2026. szeptember 22., kedd

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből

Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből
2026. szeptember 22., kedd

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon

A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön

Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön
2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
2026. szeptember 20., vasárnap

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel

Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel
Hirdetés
Hirdetés