
Fotó: Forrás: MMDSZ
A Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológai Egyetem (MOGYTTE) közel háromszáz diákja tiltakozott péntek este az egyetemen bevezetett új vizsgarend ellen. A közösségi hálón szerveződött tüntetésen a magyar diákok mellett az egyetem angol és román szakán tanulók közül is többen részt vettek.
2019. január 26., 14:222019. január 26., 14:22
2019. január 30., 12:322019. január 30., 12:32
Márton László, a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség elnöke szombaton az MTI-nek elmondta:
A szabályozást a magyar tagozat képviselőinek távollétében fogadta el az egyetem szenátusa.
Szabó Béla, a magyar tagozat vezetője korábban az MTI-nek diszkriminatívnak nevezte a vizsgarendszert. Hozzátette: ha a magyar oktatók a román kollégáik által készített vizsgatételeket fordítják magyarra, másodrendű szerepbe kényszerülnek, ha viszont a tételek felét ők készítik el, akkor többletmunkát kell végezzenek, hiszen a román tételeket magyarra, a magyarokat pedig románra kell fordítaniuk.
Fotó: Forrás: MMDSZ
A Népújság szombati számában közölt összeállítás Nagy Előd rektorhelyettest idézte, aki szerint a magyar oktatók többsége aláírásával nyomatékosította, hogy nem fogadja el ezt a vizsgáztatási módot, és hasonló nehézségi fokban, hasonló stílusban, hasonló pontozás szerint, de önállóan megalkotott tételek alapján kéri számon a tananyagot.
A Népújság összeállítása szerint a közös vizsgarendszer azért is problémás, mert kötelezi a közös bibliográfia használatát, és kizárja az oktatásból a román nyelven nem elérhető magyar nyelvű szakkönyveket.
Leonard Azamfirei rektor korábban az MTI-vel azt közölte, hogy az egyetem vezetése hétfő délután tárgyal a magyar tagozat képviselőivel a magyar nyelvű képzés gondjairól.

Leonard Azamfirei rektor szerint „erőltetett kísérlet” a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológai Egyetem (MOGYTTE) keretében létrejövő angol kar és a magyar tagozat által évek óta hiába követelt magyar kar ügyét összekapcsolni.
A MOGYE-n 2011-ben alakult ki éles konfliktus az állami egyetem román vezetése és magyar tagozata között amiatt, hogy az egyetem vezetése az intézményi autonómiára hivatkozva nem léptette életbe az új oktatási törvény magyar szempontból fontos előírásait. A konfliktust a jobboldali Ungureanu-kormány úgy próbálta rendezni, hogy kormányhatározattal hozta létre az egyetemen belül a magyar kart. Intézkedése miatt 2012 májusában a szociáldemokrata ellenzék bizalmatlansági indítványt terjesztett be a parlamentben, és megbuktatta a kormányt.
A MOGYE román királyi rendelettel kizárólag magyar tannyelvű intézményként alakult 1945-ben. Az intézményben a kommunista pártvezetés szóbeli utasítására vezették be 1962-ben a román nyelvű oktatást is, amely fokozatosan háttérbe szorította a magyar orvosképzést. Az elmúlt években az egyetem vezető testületei a román oktatók kétharmados többségével működtek, és a magyar tagozat elsorvasztására törekedtek.
A MOGYE tavaly egyesült a marosvásárhelyi Petru Maior Tudománygyetemmel, és a fúzió által létrejött a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológai Egyetem (MOGYTTE). A magyar tagozat tavaly szeptemberben arról döntött, hogy a magyar vezetők mindaddig nem töltik be tisztségeiket, amíg nem születik a magyar nyelvű oktatás jövőjét hosszú távon biztosító, megnyugtató döntés. Távolmaradásukkal az ellen tiltakoztak, hogy álláspontjukat rendszeresen figyelmen kívül hagyta az egyetem vezetése.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
szóljon hozzá!