MOGYE: ma megszavazhatják a magyar vonal chartába foglalását

– Tisztázzuk az elején: a magyar fél azt állította, hogy nem hívták meg a hétvégén a kormányfő és az oktatásügyi miniszter jelenlétében zajló tárgyalásokra, a román vezetők viszont cáfolják ezt.

– Meghívtak, csak utólag. Victor Ponta, illetve a vele érkező miniszterek és politikusok előbb a román féllel akartak szóba állni, s csak utána velünk. Ugyanaz a módszer, mint Ioan Mang volt tanügyminiszter idején.

– Miként ültek le tárgyalni?

– Azzal a kikötéssel, hogy három dologhoz ragaszkodunk, és abból nem engedünk. Éspedig: ismerjék el a belső választásainkat, hozhassuk létre a magyar főtanszékeket, és az egyetemi chartába foglalják bele a magyar struktúrák megalakításáról szóló határozatot. Hosszas viták során minderről egy hétpontos dokumentum született, amelyet kézjegyével látott el Leonard Azamfirei rektor, a szakszervezeti elnök, valamint a magyar tagozat képviselőiként Szilágyi Tibor, Lőrinczi Zoltán és jómagam. Aláírta a tárgyalásokon jelen lévő Ecaterina Andronescu miniszter asszony is, aki kezességet vállalt a dokumentumba foglaltak betartásáért. A tárcavezető előbb hezitált, de látván, hogy a magyar fél ragaszkodik az aláírásához, végül ő is ellátta kézjegyével a dokumentumot.

– Ezek szerint mindent elértek, amit szerettek volna?

– Kénytelenek voltunk mi is bizonyos kompromisszumokba belemenni. Tudjuk, hogy nem tesz jót nekünk, de belementünk a választásaink megismétlésébe, beletörődtünk abba is, hogy a szenátusban ott maradhatnak azok az úgymond magyar képviselők, akiket nem mi, hanem a román többség delegált, és elfogadtuk azt is, hogy a rektorhelyettes megnevezésénél személyem szóba sem jöhet. Ha ez az ára a magyar struktúrák létrehozásának, akkor Isten neki, én ezt simán bevállalom.

– Máris akadnak olyan hangok a magyar közösségben, amelyek szerint önök kényszerből írták alá a szerződést.

– Tévedés, mert semmiféle kényszer nem létezett. Az más lapra tartozik, hogy mi már az első perctől jeleztük, hogy ez az egyezség nem jó, de akkor is több a semminél.

– Ha a román fél betartja a szavát, melyek lesznek a kézzelfogható előnyök?

– A magyar rektorhelyettes lesz az, aki a magyar tagozaton betöltetlen állásokat meghirdeti. Ez azért is fontos, mert eddig egy tizenegy tagú, román többségű adminisztratív tanács döntött kénye-kedve szerint. Azt is sikerült kieszközölni, hogy a minket megillető tanársegédi állásokra csakis magyarul tudó oktatókat vegyenek fel. Ami a magyar főtanszékeket illeti, az a döntés született, hogy az akkreditációs folyamat lezárultával, ami jó hét hónapot jelent, a szenátus dönt ezek számáról. Ennek már meg kellett volna történnie, csakhogy az egyetem vezető testülete eddig sajátosan értelmezte az oktatási törvényt, mégpedig úgy, hogy a magyar főtanszékek száma akár nulla is lehet. Ennek betartására a miniszter asszony külön garanciát vállalt.

– A Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület titkára, Ádám Valérián úgy érzi, hogy a román fél ismét kijátssza majd önöket, hisz az egyezségben foglaltak végrehajtását a december 9-ei parlamenti választások utánra hagyták.

– Ez sincs teljesen így. Valóban a főtanszékek létrehozására 2013 márciusáig, áprilisáig kell várnunk. De a rektor és az okirat többi aláírói vállalták, hogy a magyar vonal chartába foglalását már az e heti, pénteki szenátusi ülésen megszavaztatják. Az üresen lévő állások meghirdetése sem maradhat a választások utánra, hisz a törvény szerint a tanév megkezdésétől legkésőbb negyvenöt napon belül erre is sort kell kerítenünk.

– Végül ki választja meg a magyar rektorhelyettest: a magyar közösség vagy a román többség?

– Nyilván a román nemzetiségű rektor nevezi ki azon három jelölt közül, akit mi javasolunk. Ezt egyébként így írja elő a törvény is. Az, hogy Románia másik két multikulturális tanintézetében, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen létezik egy belső egyezség, egy afféle gentleman’s agreement, miszerint a magyar tagozatvezető hivatalból megkapja a rektorhelyettesi tisztséget, az nálunk sajnos nem működik. Így meg kell tennünk a három javaslatot.

– Miért nem fogadják el a román oktatók Szabó Bélát, miben zavarhatja az ön személye a másik felet?

– Azt hiszem, hogy kitartásommal haragítottam magamra egyes román kollégákat. Másfél éve ugyanazt az álláspontot képviselem a törvény alkalmazásával kapcsolatosan. Ez idő alatt voltak lehurrogások, nyomásgyakorlások, én viszont kitartottam. Most is azt mondom, hogy ha az, amit a hétvégén aláírtunk, nem valósul meg a papírra vetett formában, akkor továbbra is csak a konokságunkat vethetjük be a harcba, ahogyan eddig tettük. A román fél szemében nekem még van egy másik, lényeges hátrányom: mivel az előző ciklusban is vezető állást töltöttem be, túl sok mindenre emlékszem.

– Hogy fogadta a magyar közösség ezt az újabb megalázást, miszerint nem maga döntheti el, kit küld rektorhelyettesnek?

– Amint az várható volt, vegyes érzelmekkel. Volt, aki azt állította, hogy eladtak engem. Mások azzal vigasztalódtak, hogy személyem mellőzése nem is olyan nagy áldozat.

– Ennek ellenére ott lesz a tagozat három jelöltje között?

– Nem tudom. Mint említettem, tisztában vagyok azzal, hogy a törvény szerint a rektornak joga van megnevezni azokat az embereket, akikkel együtt akar dolgozni. Hogy jó vagy rossz ez a törvénycikkely, teljesen lényegtelen, tiszteletben kell tartanunk. Mindemellett, ha nem is lehetek rektorhelyettes, a háttérből éreztetni fogom a jelenlétem.

– Ön nyilván tudja, ki az a másik két jelölt, aki még szóba jöhet a tisztség elfoglalásához. Hogy ismeri őket, ők is olyan kitartók, mint ön?

– Úgy gondolom, hogy igen.