Módosul a Temesvári Magyar Napok programja a súlyosbodó járványhelyzet miatt

•  Fotó: Facebook/Temesvári Magyar Napok

Fotó: Facebook/Temesvári Magyar Napok

A koronavírus-járvány temesvári terjedése miatt módosítani kell a csütörtökön kezdődő Temesvári Magyar Napok programját.

MTI

2021. szeptember 21., 21:012021. szeptember 21., 21:01

Tamás Péter, a magyar napok főszervezője az MTI-nek elmondta: jó hír, hogy megtarthatják a hatodik Temesvári Magyar Napokat, de a rendezvénysorozat idején a járványhelyzet feltételeihez kell igazodniuk. Megjegyezte: a megyei katasztrófavédelmi bizottság várhatóan éjszakai kijárási tilalmat vezet be a hét végére, ezért arra készülnek, hogy pénteken, szombaton és vasárnap a délutáni órákban tartsák meg azokat a koncerteket, amelyek az esti órákban szerepeltek a fesztivál programjában.

Néhány programpontról pedig le kell mondaniuk.

Temesváron vasárnapra három, keddre pedig négy fölé emelkedett az korábbi két hétben jegyzett fertőzöttek ezer lakosra vetített száma. Az elmúlt 24 órában 271 temesvári lakosnál igazolták a koronavírus-fertőzést.

Tamás Péter megjegyezte: korábban is úgy hirdették, hogy a magyar napok beltéri rendezvényein csakis a védettségi igazolással rendelkezők vehetnek részt. Hozzátette: azok számára, akik nem olttatták be magukat, tesztelési lehetőséget biztosítanak a Jenő herceg (Libertatii) téren kialakított sátorban. A Magyarország tiszteletbeli konzuli tisztségét is betöltő Tamás Péter megjegyezte: a csütörtöki nyitógála idején még nem korlátozzák a kijárást, így várják a közönséget a Veszprémi Petőfi Színház operettelőadására és az ünnepi köszöntőkre.

Molnár András, Temes megye alprefektusa az MTI-nek elmondta:

hétfőtől már csak az EU-s védettségi igazolással lehet látogatni a városban a vendéglátóhelyeket.

Az alprefektus hozzátette: szerdán délelőtt összeül a megyei katasztrófavédelmi bizottság, amelynek el kell rendelnie azokat az intézkedéseket, amelyeket a négy ezrelékes fertőzöttségi szint fölött szab meg a vonatkozó kormányrendelet. Ezek között a legfontosabbnak a hét végi este nyolc és hajnali öt óra közötti kijárási tilalmat említette.

Az alprefektus azt is hozzátette: a szabadtéri rendezvényeken csak legfeljebb ezer személy vehet részt, és csak olyanok, akik védettségi igazolvánnyal rendelkeznek.

Beltéri rendezvényeken a helyek felére szabad nézőket fogadni, és valamennyi nézőnek védettnek kell lennie.

A fesztivál nagyszínpadján – a program szerint – péntek este a P. Mobil, szombat este Fenyő Miklós, vasárnap este pedig a Magna Cum Laude zenekar lép fel.

Romániában kedden az idei év legnagyobb napi fertőzöttszámát közölték a hatóságok. Az elmúlt 24 órában diagnosztizált 6789 új fertőzöttnél többet egy nap alatt legutóbb tavaly december 10-én jegyeztek fel. A járvány terjedésének romániai üteme a hatóságok minden korábbi előrejelzését meghaladja. A múlt héten több mint 30 ezer új esetet regisztráltak, csaknem kétszer annyit, mint egy héttel korábban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 02., csütörtök

Halálos baleset a 13-as főúton: két haszonjármű és egy személyautó ütközött Brassónál

Súlyos közúti baleset történt Brassó és Barcaföldvár között a DN 13-as főúton: egy 65 éves férfi életét vesztette, egy személy súlyosan megsérült.

Halálos baleset a 13-as főúton: két haszonjármű és egy személyautó ütközött Brassónál
2025. október 02., csütörtök

Brassó: nem enyhül a válság az RMDSZ-ben, lemondott a megyei elnök

Lemondott az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöki tisztségéről Kirsch Gábor Ferenc, döntését a szervezet tisztújításához kapcsolódó, az elnöki posztra jelentkezett Toró Tamás körül kialakult botránnyal indokolta.

Brassó: nem enyhül a válság az RMDSZ-ben, lemondott a megyei elnök
2025. október 01., szerda

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok

Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok
2025. október 01., szerda

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban

A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban
2025. október 01., szerda

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat

Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat
2025. október 01., szerda

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek

Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek
2025. október 01., szerda

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban

Egyedülálló kezdeményezés indult Brassóban: ingyenesen kapnak fogkrémet és egészségügyi betétet a diákok – jelentette be a határozattervezetet a város polgármestere.

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban
2025. október 01., szerda

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről

152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről
2025. október 01., szerda

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)

Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)
2025. szeptember 30., kedd

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől

A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől