
Fotó: Facebook/Legendarium
Erdély számtalan történelmi épületének és épületegyüttesének a makettjeiből nyitnak állandó szabadtéri kiállítást szombaton a Székelyudvarhellyel szomszédos Szejkefürdőn.
2020. július 30., 20:072020. július 30., 20:07
2020. július 30., 21:462020. július 30., 21:46
A közel egy hektáros területen szombattól még csak mintegy negyven észak-erdélyi épület és épületegyüttes makettje lesz látható, de dolgoznak a Mini Erdély-park dél-erdélyi műemlékeket bemutató részén is.
Amint Fazakas Szabolcs, a Székelyföldi Legendárium projekt révén ismert Visus Kulturális Egyesület elnöke az MTI-nek elmondta:
Elmondta: nem ugyanazzal a léptékkel kicsinyítették le az épületeket. Arra törekedtek, hogy a park sétányairól nézve látható, élvezhető legyen a látványuk. Vannak makettek, amelyek másfél-két négyzetméteres területűek, mások másfél méter magasak. Azt is célul tűzték ki, hogy az épületeknek egy kicsit a környezetét is visszaadják. A magaslatra épített várakat a parkban is sziklás környezetbe helyezték. Vigyáztak ugyanakkor arra is, hogy a látogató az épületmakettek belső udvaraira is bepillanthasson.
Fazakas Szabolcs elmondta: az Orbán Balázs sírja közelében levő egyhektáros területet 24 évre vették bérbe Székelyudvarhely városától. Hozzátette:
Felidézte, a Székelyföldi Legendárium projekt egy térkép elkészítésével kezdődött, amelyen a településeket a hozzájuk kapcsolódó legendák hőseivel illusztrálták. Később elkészült a legendárium könyvváltozata is, amelybe 156 székelyföldi mondát gyűjtöttek össze és illusztráltak. A könyv sikerén felbátorodva társasjátékot, színezőt, kártyát, kirakókockát, rajzfilmeket is kezdtek készíteni a legendákból. Jelenleg azon dolgoznak, hogy a legendáriumot a Kárpát-medence valamennyi régiójára kiterjesszék. Hamarosan piacra kerül a kárpátaljai legendárium kötete.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
szóljon hozzá!