
Az európai uniós alapokból származó források Kolozsvár költségvetésének több mint felét teszik ki
Fotó: Rostás Szabolcs
Közel egymilliárd euróból gazdálkodik ebben az évben a kincses város, amelynek költségvetését csütörtökön szavazta meg a képviselő-testület. Emil Boc polgármester szerint Kolozsvár számára továbbra is prioritás a metró megépítése, aminek egyébként még érdemben nem láttak neki.
2025. március 27., 16:222025. március 27., 16:22
2025. március 27., 16:292025. március 27., 16:29
A büdzsé a tavalyi évhez képest 4,42 százalékkal több, 4,9 milliárd lej, ami Emil Boc polgármester szerint a város minden idők legnagyobb kolozsvári költségvetése. Az európai uniós alapokból származó források a teljes összeg több mint felét teszik ki. Emellett 10 százalékkal emelkedik a vissza nem térítendő támogatások értéke, továbbá idén ismét meghirdetik a részvételi költségvetést, ami által a lakosok aktívan beleszólhatnak a döntéshozatalba, Kolozsvár jövőjének alakulásába.
Folytatódnak a nagy városi beruházások, többek között a körgyűrű, a borháncsi fejlesztések, a Garibaldi-híd felújítása, és a különböző szociális programok és projektek is, mint például a bácsi úton épülő idősotthon vagy a szociális ételjegyek finanszírozása. Emil Boc a tanácsülésen közölte, a büdzsé vitája során elfogadtak 19, részben a civil szféra részéről érkezett előterjesztést, köztük a metropolisz övezet zöld körgyűrűjének megépítésére vonatkozót. Érkezett olyan javaslat is, amely villamosvonalat létesítene a megyeszékhely és a vele összenőtt, több mint 50 ezer lakosú Szászfenes között; ez a projekt azonban a liberális polgármester szerint megvalósíthatatlan, helyette hatsávosra bővítik a Kolozsvárt a nagyközséggel összekötő utat.
„Ezekkel az intézkedésekkel célunk megerősíteni városunk infrastrukturális alapjait, fejleszteni a közösségi szolgáltatásokat, és olyan környezetet teremteni, amely minden kolozsvári lakos számára lehetővé teszi a fejlődést és a minőségi életet” – nyilatkozta a költségvetés megszavazása után Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere. Az RMDSZ-es elöljáró szerint a költségvetés olyan, a magyar közösség számára kiemelten fontos projekteket is tartalmaz, mint a Pákei Lajos emlékére felállítandó szobor, a Malomárok felújítása a Rózsák parkja környékén, vagy új szociális lakások építése. Emellett sor kerül a Báthory István Elméleti Líceum épületének korszerűsítésére is, aminek munkálatai nemsokára elkezdődhetnek. Oláh Emese fontosnak nevezte a bölcsődei, óvodai és iskolai helyek számának növelését is, ezért idén is finanszírozzák a Vasutaspark utcai, a kerekdombi és Békás negyedi tanintézetek építését.

Ha összegszerűen nézzük, akkor 4,2 milliárd lejes költségvetésével Kolozsvár az első helyezett a romániai megyeszékhelyek rangsorában, ha azonban azt vesszük górcső alá, hogy mennyi pénz jut egy lakosra, akkor viszont Nagyvárad a listavezető.
Megközelítette az 1500 kilométert a romániai gyorsforgalmi úthálózat hossza, miután hétfőn délután átadták az A7-es moldvai autópálya legújabb, Adjud és Bákó közötti, 47,10 kilométeres szakaszát.
Nem mindennapi eseménynek lehettek szemtanúi a Szatmár megyei Vámfalu lakosai: láthatták, amint az alpolgármester egy robogón „végigszáguld” a településen, kezében egy tüzérségi lövedékkel.
Romgaz a következő napokban ténylegesen aláírja az Azomureș vegyipari kombinát átvételéről szóló szerződést, miután pénteken sikeresen lezárult az összes kötelező jóváhagyási eljárás.
Csaknem tíz év alatt 7000 gazda részesült támogatásban, 120 nagyberuházás valósult meg, élelmiszer-feldolgozók, raktárak, szállodák épültek az erdélyi gazdaságfejlesztési program keretében. Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány igazgatóját kérdeztük.
Brassó az első város, amely csatlakozik a Lift az életért elnevezésű projekthez, amelynek célja, hogy a négyemeletes panelházakban is szereljenek be liftet, megkönnyítve ezáltal az ott lakók életét.
Országszerte az ilyenkor megszokottnak megfelelően alakul a hőmérséklet a következő két hétben; a hét elején és a jövő héten többfelé kialakulhatnak záporok, jelentősebb mennyiségű csapadékra azonban kevés az esély.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Dominic Fritz megtartja pártelnöki tisztségét a Mentsétek meg Romániát Szövetségben (USR), miután néhány héten belül elveszíti polgármesteri mandátumát Temesváron.
A Kovászna megyei Oltszemen található Mikó‑kastély átfogó restaurálási projekt révén teljesen megújult, és 2026 őszétől a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum külső egységeként, Székely Lovasmúzeum néven működik tovább.
Vasárnap Szászfenesen felavatták a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum új épületét, amely 145 millió lejes beruházással valósult meg. A Leányvárban felépült múzeum megnyitó ünnepségén részt vett Demeter András István ügyvivő kulturális miniszter is.
szóljon hozzá!