
Fotó: Facebook/Asociația Pro Infrastructură
A romániai út- és vasútépítéseket monitorozó Pro Infrastruktúra Egyesület pénteken közzétett elemzése szerint reálisan 23 kilométer, különösen szerencsés helyzetben pedig 64 kilométer újonnan épült autópálya nyílhat meg 2020-ban Romániában.
2020. január 03., 16:092020. január 03., 16:09
A szakértők által létrehozott egyesület azáltal szerzett hírnevet magának, hogy rendre megcáfolta a szállításügyi miniszterek túlzottan optimista bejelentéseit, és az idő mindig az egyesületet igazolta.
A Pro Infrastruktúra Egyesület szerint a munkálatok jelenlegi állása alapján az A3-as észak-erdélyi autópálya két épülő szakaszának az átadása várható a 2020-as évben.
Utóbbi átadása után már csak egy 18 kilométeres szakaszra kell letérni a pályáról a régi országútra a Kolozsvártól nyugatra fekvő Magyarnádas és Marosvásárhely között.
Az egyesület csak rendkívül szerencsés helyzetben tartja lehetségesnek, hogy megépüljön az A1-es dél-erdélyi pályát és az A3-as észak-erdélyi pályát összekötő A10-es pályának egy újabb, Szászsebes és Tövis közötti szakasza, és az A7-es moldvai autópálya Bákó melletti szakasza.
Amint emlékeztetett rá: az A1-es autópálya Nagyszeben és Pitești közötti hiányzó részének csak egyetlen szakaszára sikerült kivitelezőt találni. A Pitești és Curtea de Argeș közötti hegyvidéki szakaszra két és fél éve, a Curtea de Argeș–Tigveni/szakaszra pedig 10 hónapja írtak ki pályázatot. A megfelelő minőségű geotechnikai tanulmányok hiányában azonban e szakaszok megépítésére továbbra sem sikerült szerződést kötni. Így Románia fővárosa továbbra is elzárva marad az európai autópályahálózattól.
A Pro Infrastruktúra Egyesület komolytalannak nevezte a Dăncilă-kormány ideiglenes szállításügyi minisztere 2019-re tett előrejelzését. A később szállításügyi EU-biztosnak is jelölt Rovana Plumb tavaly februárban azt közölte, hogy a kormány számításai szerint 2019-ben 180 kilométer autópályát adnak át Romániában. Végül a Pro Infrastructura Egyesület előrejelzése teljesült, és az A1-es autópálya Déva és Holgya között 43 kilométeres szakaszának az átadása történt meg. Ennek a felét is csak sebesség és tömegkorlátozásokkal vehetik igénybe az autósok karácsony óta.
Ahogy várható volt, vasárnapra virradóra csökkent a gázolaj ára a főbb romániai töltöállomás-láncoknál, miután éjfélkor 20 százalékkal csökkent a jövedéki adó. A literenkénti ár éppen 68 banival zsugorodott.
Olcsóbb gázolajjal indulhat a hét utolsó napja, miután pontban éjfélkor életbe lép a dízel jövedéki adójának 20 százalékos csökkentése. Történik mindez olyan időpontban, amikor csak hét olyan európai uniós ország van, ahol drágább a gázolaj.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
szóljon hozzá!