
Bírósági felügyelet alatt marad, de visszatérhet a gyergyószentmiklósi városházára dolgozni Mezei János polgármester – határozott csütörtökön a Hargita megyei törvényszék.
2015. szeptember 17., 19:562015. szeptember 17., 19:56
Az ítélet 48 órán belül megfellebezhető. A törvényszék honlapján elérhető közlemény szerint a bírák azt is lehetővé tették, hogy az elöljáró kapcsolatba léphessen a pernek azon tanúival, akikkel eddig tilos volt beszélnie vagy találkoznia: köztük a perben károsultként szereplő Monturist Kft. vezetőségével, volt városi tanácsosokkal és a városháza alkalmazottaival. Mint ismeretes, Mezei János nyolc hónapig nem gyakorolhatta városvezetői hatásköreit.
A polgármester büntetőügyével párhuzamosan a Budapest V. kerület és a székelyföldi város közös cége, a Monturist ügyvezetője, Virág Zsolt civil pert is indított, kártérítést követelve Mezei Jánostól. Ugyanakkor a polgármesteri hivatalt is perbe hívták, hogyha a bíróság jogosnak találja a kártérítési igényt, akkor annak megfizetését a hivataltól követelhessék.
A Monturist és Virág a Mezei Jánossal szemben felhozott mindhárom vádpontban kártérítést kérne. A törvényszék azonban csak egy esetben adott helyt az igénynek. A polgármester hivatali visszaélési ügyében fizetésre lenne kötelezhető a városháza, amennyiben a bíróság úgy látja, Mezei megkárosította a Monturistot a 400 négyzetméteres gyilkos-tói telek eladásával. A törvényszék elutasította azonban azt a kérést, hogy a zsarolási ügyben és a sikkasztásra való felbujtás vádjában is kártérítés-fizetésre kötelezhessék a hivatalt.
A sikkasztásra való felbujtás vádpontja azon alapszik, hogy Mezei a polgármesteri hivatal titkárnőjét, Barabás Éva Csillát arra kérte, juttassa el neki a februári tanácsülés videofelvételét. A videofelvétel átadását azért tekintette sikkasztásnak az ügyészség, mert Mezei kérését már a hivatali eltiltása idején tette, és ezt magánszemélyként ilyen formában nem tehette volna. A zsarolás vádja azon alapszik, hogy az elöljáró januárban lemondásra szólította fel Virág Zsoltot. A vádirat szerint Mezei kilátásba helyezte, hogy Virágra nézve terhelő dolgokat hoz nyilvánosságra, amennyiben az nem mond le.
Ellentmondó rendőrségi válaszok
Miután Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök és tizenegy másik személy elleni büntetőper legutóbbi, keddi tárgyalásán kiderült, a Botoşani megyei Vlăsineşti községben élő Daniel Mandachét a bírói utasítás ellenére üzemanyaghiányra hivatkozva nem állította elő az ottani rendőrség, a Botoşani Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében azt állította: nem igaz, hogy a falusi rendőrőrsnek nem volt pénze az utaztatásra.
„A rendőr-főkapitányság rendelkezik megfelelő üzemanyagkészletekkel szolgálati feladatainak ellátásához. Az ellenőrzés során kiderült, a bírói utasítást azért nem tudták teljesíteni, mert a vádlott nem tartózkodott otthon – az erről szóló jegyzőkönyvet pedig továbbították a törvényszéknek” – írják. A tanácselnök és több másik személy ellen indított büntetőperben egyébként ismét halasztottak, a tárgyalásról ugyanis több vádlott is hiányzott. Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) azért fogta perbe Borboly Csabát, mert az ügyészek szerint a Hargita megyei önkormányzat elnöke indokolatlanul fizetett ki jelentős, útjavításra szánt összegeket egy cégnek.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
szóljon hozzá!