Hirdetés

Megyejáró projekt indul Biharban

Debrecenben mutatkozhatnak be a Bihar megyei városok és községek, a Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ Megyejáró című programsorozatának keretében.

Nagy Orsolya

2011. szeptember 27., 06:252011. szeptember 27., 06:25

 A központ igazgatója, Jantyik Zsolt, illetve Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ-szervezet ügyvezető elnöke tegnap Nagyváradon jelentette be, hogy a Hajdú-Bihar megyében már négy éve zajló programot a határon túlra, pontosabban Bihar megyére is kiterjesztik. Kezdetnek a megye négy magyarlakta városa mutatkozik be Debrecenben: először, szeptember 30-án Margitta, október második felében, Arany János születési évfordulójához közeli időpontban Nagyszalonta, majd, még az idei esztendő során Érmihályfalva, illetve Székelyhíd is.

„1990-ig papíron is zárt társadalmakban éltünk mind Magyarországon, mind Romániában. Nem utazhattunk sehová, leszámítva a Német Demokratikus Köztársaságba (NDK) tett vakációkat. Mostanra azonban beköszöntött a nyitott társadalmak kora, amikor szabadon mozoghatunk, ám ennek az előnyeit nem használjuk ki eléggé. Nem élünk eléggé az új helyzettel, és nem ismerjük eléggé egymást” – fogalmazta meg a Megyejáró Bihar megyei kiterjesztésének lényegét Jantyik Zsolt. Mint elmagyarázta, a települések bemutatkozásával az értékek feltárását, egymás megismerését, a kapcsolatok építését segítenék elő, miközben a Méliusz-központban az épp bemutatkozó városok és falvak elszármazott lakói is újra találkozhatnak egymással. A települések a nevezetességeikről készült fényképeket visznek majd Debrecenbe, bemutatják néptáncukat, népviseletüket, illetve jellegzetes ételeiket-italaikat is.

Pénteken Deák Andrea, a Gyöngyvetők néptáncegyüttes vezetője viszi csapatát és egy busznyi helybélit Margittáról Debrecenbe. Margitta festőművészei is bemutatkoznak, de a Bihar megyei kisváros írókkal és költőkkel is dicsekedhet, akik szintén elviszik műveiket a cívisvárosba. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával létrejött programsorozat kiállításait két héten át láthatja a közönség.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Hirdetés
Hirdetés