2011. október 03., 07:472011. október 03., 07:47
A döntésre a pénzügyminisztérium júliusban kiadott rendelete nyomán volt szükség, amely a pályázatok esetében lehívható előleget 30 százalékról 10 százalékra csökkentette, így megnehezítve az utólagos finanszírozású projektek kivitelezését. Korábban a 30 százalékos előleget két részletben hívhatták le a sikeresen pályázók, a Kovászna Megyei Tanács a 121-es megyei út felújítására már lehívott 15 százalékot, azonban a pénzügyminiszteri rendelet miatt az előfinanszírozás második részletét már nem kapja meg. Ezért volt szükség arra, hogy saját forrásokból irányítsák át a szükséges összeget. A jóváhagyott tervezet szerint egyes alárendelt intézmények előirányzott működési költségeiből, illetve olyan beruházási projektektől vesznek el pénzt, amelyek megvalósulása idén nem valószínű. A most átcsoportosított összegeket jövő évben a pályázat keretében a megye visszakapja. Mint arról beszámoltunk, a Regionális Fejlesztési Tanács szeptemberi ülésén az elöljárók közös hivatalos levélben kérték a pénzügyminisztériumot, hogy vonja vissza a módosító rendeleteit.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?