
Fotó: Veres Nándor
Eladományozták, valamint áruba bocsátották a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) csíkszeredai karának régi bútorait, amelyek egy része civil szervezetekhez került, a berendezési tárgyakat kedvezményes áron vásárolhatták meg az intézmény munkatársai, majd később a többi érdeklődő is.
2015. szeptember 18., 16:252015. szeptember 18., 16:25
Ezeket a bútorokat a Sapientia az épületben egykor működő szállodától örökölte 2011-ben, a felsőoktatási intézmény indulásakor. Kósa István dékánhelyettes elmondta: először mindegyik bútort el akarták adományozni, de a gyér érdeklődés miatt úgy döntöttek, egy részüket eladják. Markaly Sándor, a bentlakás gondnoka megerősítette, hogy a város lakosságának részéről nem volt túl nagy érdeklődés a régi bútorzat iránt, inkább az egyetem munkatársai vásároltak.
„Főként hétvégi házakba vásároltak a régi bútorokból, de volt, aki a saját lakásába vette meg azokat. A megmaradt berendezést félrerakjuk a raktárba, a rossz állapotban lévő, megrongált bútorokból hulladék lesz” – részletezte Markaly. Az egyetem bentlakásának szobáit a jövő héten kezdődő új tanévre új berendezéssel szerelik fel.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
szóljon hozzá!