Hirdetés

Megújult a Sapientia csíkszeredai épülete

Megújult a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) csíkszeredai karának otthont adó épület, a folyamatnak azonban „belülről” is folytatódnia kell: új szakokat, képzésirányokat kell létrehozni – hangzott el a korszerűsített ingatlan hétfői avatóünnepségén.

Barabás Hajnal

2015. április 20., 19:472015. április 20., 19:47

Kató Béla erdélyi református püspök, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnöke ünnepi beszédében hangsúlyozta: több mint kétmillió eurót költöttek az épület felújítására, amely révén megteremtették a megfelelő külső feltételeket, viszont jó diákok és jó oktatók nélkül mindez hiábavaló.

A kuratórium elnöke rámutatott: a jövőben duális képzést honosítanának meg az egyetemen, így a diák már a tanév első napjától tisztában lenne azzal, hol fog elhelyezkedni tanulmányai befejezése után. Ugyancsak a munka folytatásának szükségességéről beszélt Dávid László, a Sapientia EMTE rektora.

„Az épület most már nem úgy néz ki, mint egy szálloda, hanem mint egy felsőoktatási intézmény. Az egyetemet azonban nemcsak falak alkotják, hiszen a legfontosabb a térségben szükséges tudás átadása\" – fogalmazott Dávid László.

Kósa István, a Műszaki és Társadalomtudományi Kar dékánja úgy vélte: a székelyföldi térség számára a legnagyobb veszélyt a továbbtanulás feladása jelenti, hiszen ezzel egyenes arányban növekszik az elszegényedés mértéke is. A dékán rámutatott: a demográfiai előrejelzések szerint 2032-re a népességcsökkenés a magyarok vonatkozásában 16 százalékos, a román lakosság körében pedig 17 százalékos lesz, ezzel szemben a romák száma 85 százalékkal fog addigra emelkedni.

„Negyvenöt évesen azzal a tudattal élek, hogy a nyugdíjamat a – többségében az iskolából lemorzsolódott analfabéta vagy félanalfabéta – cigányok fogják biztosítani, amennyiben nem vállalunk felelős szerepet és áldozatot az ő felzárkóztatásukra\" – osztotta meg aggodalmait a dékán. Kifejtette: az elmúlt két évben az egyetemre iratkozott hallgatók közel fele helyi szakközépiskolákban, gimnáziumokban végzett.

„Éppen azon tehetséges tanulók számára nyújt továbbtanulási lehetőséget a csíkszeredai Sapientia, akik szerény körülmények között élnek, ezért nem engedhetik meg maguknak, hogy más városba költözzenek\" – állapította meg Kósa István.

A felsőoktatási intézmény épületének felújítása, valamint kibővítése tavaly augusztusban kezdődött. A munkálatok során kicserélték az ajtókat és ablakokat, korszerűsítették a tetőzetet, felújították a bentlakási szobákat, új szemináriumi termeket alakítottak ki. Emellett az ingatlan új fűtésrendszerrel és az internetkapcsolatot biztosító szerverteremmel gazdagodott.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója

Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója
Hirdetés
2026. augusztus 16., vasárnap

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte

Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte
2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
Hirdetés
Hirdetés