
Fotó: Lukácsi Lehel
Bővítési és felújítási munkálatok zajlanak a Hargita megyei Deság falu EKE-ECO elnevezésű tematikus parkjában – az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) által működtetett parkban a szervezet tagjai és önkéntesei végzik a munkát.
2015. szeptember 16., 09:482015. szeptember 16., 09:48
Szederjesi Tamás projektfelelős elmondta: a korszerűsítést a Hargita megyei önkormányzat által meghirdetett pályázaton nyert összegből végzik el, a felújítás pedig a park mellett a – környék látványosságait és élővilágát ismertető – Zete-tanösvényt is érinti.
Az elmúlt időszakban zöldre festették, és védőréteggel vonták be a kinti padokat és asztalokat, emellett felszereltek egy kétméteres szélzsákot, amely egyrészt esztétikusabbá teszi a létesítményt, ugyanakkor a látogatók számára is hasznos. Szederjesi azt is elmondta: a park szabadtéri kincskereső játékának központi elemét képező ládát népi motívumokkal díszítették, hamarosan pedig a park információs irodája is megújul.
A projektfelelős rámutatott: a nyári hétvégéken naponta öt–tíz személy látogatott el a létesítménybe, de szinte mindennap megfordult valaki a parkban, főként a környék panzióinak, villáinak vendégei. A felújítási munkálatok még nem értek véget: hamarosan elkészül a zászlórúd, amelyre az Erdélyi Kárpát-Egyesület logoját és a park megnevezését tartalmazó lobogó kerül.
Emellett három új információs táblát helyeznek ki az EKE történetéről, a környéken fellelhető fafajtákról, illetve egy, még titokban tartott téma kapcsán. Az EKE-ECO park elsősorban gyerekeknek nyújt szabadidős programot, de a létesítmény felnőttek számára, csapatépítő foglalkozások szervezésére is alkalmassá tehető.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
szóljon hozzá!